Összehasonlító társadalomtudományi módszerrel kívánom bebizonyítani, hogy a köztudatban mélyen meggyökeresedett, elsősorban a Grimm testvérek lelkén száradó Piroska és a farkas mese nem más, mint egy logikailag eleve súlyosan elhibázott konstrukció, továbbá a gyermekek agyába kifejezetten propagandisztikus céllal sulykolt közönséges hazugság. A mese kiagyalói pont úgy járnak el, mint némely politikai pártok kampánytanácsadói, nevezetesen azzal próbálják besározni ellenfeleiket nagy médiatámogatással, amiben amúgy maguk a vétkesek. Mint az eredeti történet oknyomozó, dokumentatív felidézéséből látni fogjuk, esetünkben is pont fordított a helyzet, amelyet már a címadással is helyre kell tenni. Az eredeti valójában nem úgy hangzott, hogy Piroska és a farkas, hanem úgy:

Farkas és a piroska

A széles körben elterjedt, ám hamis verzió szerint Piroskának hívták a kislányt, ellenben a történet valódi főhősét csak úgy személytelenül emlegetik, általánosító megvetéssel dobják oda, hogy „a farkas”. A valódi történet valódi főhőse a nagybetűvel írandó Farkas, megkülönböztetendő a piros ruhát viselő lánykától, akinek valódi nevét nem is tudjuk, becézett ruházata alapján emlegetjük csak úgy: a piroska.

Odáig még rendben is van a történet, hogy Farkas élt, éldegélt a félelmetes, nagy, rengeteg erdőben, éhesen és magányosan, nem maradt egy petáknyi magánnyugdíja sem, és már a közmunkaprogramból is kimaradt. De a piroska kislány története azért már zavaros. Miért küldte az anya leánykáját egyedül az állítólag veszedelmes, ragadózókkal teli erdőbe? Hát miféle anya az ilyen? Azután ott van, hogy kihez is indult a piroska? Az erdő közepén magányosan élő nagymamához. Hát, kérem, megvan a véleményem az ilyen családról. Szegény beteges öregasszonyt kipenderítették egy erdei putriba, néha küldtek neki … mit is? Kenyeret és bort! Gondolták a családtagjai, enni elég neki egy kis kenyér, ossza be azt a veknit, amit egy héten egyszer visznek neki, aztán igya le magát valami ócska tablettással a vén szipirtyó, addig sincs vele gond, hátha tovább nehezedik a mája, és hamarabb elpatkol, legalább nem terheli havonta kisnyugdíjával az államkasszát. Még hogy azért küldte anyja a piroskával a kenyeret és a bort, mert a nagymama beteg volt! Hát ha olyan elgyengült és beteg volt, miért hagyta a piroska családja döglődni az erdei házban? Egy ágyhoz kötött, beteg öregasszony mi a fenéből tudott megélni ott a sűrű, sötét erdőben? A piroska és családja tehát nemhogy nem költöztette a nagymamát a Napsugár idősek otthonába, hanem súlyos szociális érzéketlenségről is tanúbizonyságot tett.

Ezzel szemben Farkas egy rendes, tisztességes és becsületes erdőlakó volt. Hát senkinek nem tűnik fel, hogy Farkas nem élt vissza az erdőben magányosan baktató fruska kiszolgáltatottságával? Pedig kínzó magányosságában biztos vágyott nőnemű társaságra, a Farkasokra ez amúgy is jellemző. (Azért is kapták ezt a nevet: Farkas.) De ő – úriemberre jellemző módon – először társalgást akart kezdeményezni, ezzel próbálva megnyerni a hölgy bizalmát és egyetértését. Farkasunkra nemcsak a halmozottan hátrányos szociális helyzet volt jellemző, hanem komoly önértékelési problémákkal is küzdött. Gondoljunk bele, nem volt kocsija, gyalog járt, és a ruházata is hagyott kívánnivalót maga után, hogy finoman fogalmazzunk. Miközben sóváran nézte a pirosba öltözött laza csajszi ringatózó lépteit, azon töprengett, hogyan kellene megszólítani. Bizonytalanul toporgott egyik lábáról a másikra (elég sokáig, mert ugye, neki négy is van ebből a végtagból), közben magában sorra vette a lehetséges ismerkedő szövegeket. Némelyiket el is mormolta magában, próbálva kiszámítani a várható reakciót. Italmeghívás ugyebár ott a nagy büdös semmi közepén nem játszik, táncolni sem kérheti fel, vagyis marad a ruházat megdicsérése (ld. még „milyen jól nézel ki”, „jó a frizurád”, „látom, fogytál” stb.), mint a párzásba torkolló telefonszámkéréshez vezető hosszú út első, bizonytalan állomása. A megszólítás kizárólag a piros öltözéknek szólt, hiszen honnan a bánatos lótuszvirágból tudhatta volna Farkas, mi a keresztneve a csajnak?

Amint udvarias köszönés után megkérdezte, hogy „hová mégy, piroska?”, már érezte, hogy beégett a csajozós dumával, mert hát a sűrű, sötét rengetegben nem lehet máshová menni, csak a sűrű, sötét rengetegbe. A piroska elmondta, hogy az erdőben lakó nagymamához siet, ami azért újabb logikai bukfenc, mert hát ezek szerint Farkasnak fogalma sem volt róla, hogy a fák közötti tisztáson lakik egy vénasszony, pedig az egész életét ugyanabban az erdőben élte le. A mese emiatt nyilván elhallgatja azt a részletet is, hogy a piroska megadta Farkasnak a nagymama GPS-koordinátáit, különben sose talál oda. Farkas ekkor talán azt mormolta magában, amit sok férfitársam is hasonló helyzetben: ha már nincs remény ma este az egyéjszakás kalandra, legalább kajáljunk egy jót. A piroskát sem figyelemelterelési célból küldte el virágot szedni, hanem nagyon is nevelő, pedagógiai célzattal.

Farkas nem volt perverz, szerény és tisztelettudó volt, a magányos nagymamában legfeljebb táplálékforrást láthatott. Erkölcsi kifogások inkább a nagymamával szemben vethetők fel, hiszen Farkas később csak abban az esetben tudta magára ölteni a nagymama hálóingét, ha a vénasszony ruhátlanul fogadta látogatóját. (Lehet, Farkas csak azért kapta be, mert nem tudott másképp szabadulni a látványtól.) Az is bizonyos, hogy nagyon fázhatott szegény Farkas, és nem perverzióból vette fel a hálóinget, hanem csak azért, mert nem talált mást. Figyeljünk fel továbbá arra, hogy Farkas nem egy darabolós gyilkos, hiszen humanitárius okokból egyben fogyasztotta el a nénikét, pedig ha vérszomjas fenevad volna, bizonyára szétmarcangolja. Abba a komoly anatómiai dilemmába most ne is menjünk bele, hogy egy bármilyen nagyra nőtt farkasnak ab ovo egyben bekapni egy bármilyen apró termetű nagymamát is szimpla imposszibilitás, emésztőrendszerének mérete nem is alkalmas egy öreglány egy az egyben való befogadására (pláne unokástul) – de erről majd később.

A piroska megérkezésével mi is megérkeztünk a hazug mese leggyengébb láncszeméhez, a hálóingbe öltözött, jóllakottan pihegő Farkas és a lányka párbeszédéhez. Mennyire hihető, hogy nem ismerte meg azt a Farkast, akivel 1. pár perccel korábban személyesen találkozott, illetve 2. általában, hogy a saját nagymamáját összetévesztette egy nyilvánvalóan más arc- és koponya-szerkezetű, szőrzetű stb. gerinces fizimiskájával? Vagy a piroska mindent és mindenkit nagymamának nézett, aki magára kapott egy virágmintás otthonkát? Hogyhogy nem vette észre az unoka, hogy aki az ágyban fekszik, az nem a nagymamája? Ennyire sötét volt a vénasszony lerobbant viskójában? Vagy a piroska agyában? Hogy annyi IQ-ja se volt, mint egy faluszéli Kiszel Tündének? Kész csoda, hogy még nem hívták meg celebnek valami főző- vagy táncoló műsorba. Amikor a piroska megkérdezte, hogy „mondd nagymama, mitől olyan nagyok a te füleid?” – szerintem Farkas alig tudta visszafogni a felbugyborékoló nevetést. Nem csoda, hogy utána azt is kérdezte a lány, hogy mitől olyan nagyok a szemei, hát persze, hogy Farkasnak kidülledtek a szemei, szegény majd beszart az elfojtott röhögéstől. Az is lehet, hogy nem is akarta bekapni a piroskát, csak nem bírta tovább összeszorított szájjal az idióta libával folytatott párbeszédet, és nyitott ajkaival vétlen balesetet okozott.

Fontos részlet továbbá, hogy a piroska zsebében valami nagyobb adag kábítószer, partidrog stb. lehetett, különben Farkas mitől merült volna olyan mély, bódult álomba, hogy még saját hasának felmetszésére sem ébredt fel?

Élt az erdőben egy sorozatgyilkos, akit soha nem tudtak leleplezni rejtőzködő és az embereket totálisan megtévesztő életmódja miatt. Joviális külseje, kackiás pörge kalapja és remek PR-ja sikeresen elterelte a figyelmet a valóságról: több lőfegyvert és vágószerszámot rejtett ruházata alatt, és válogatás nélkül lecsapott magányos áldozataira. Nem egyszerűen sokáig figyelte őket, és rejtekhelyről titokban hidegvérrel végzett velük, hanem áldozatait fel is darabolta, kibelezte, bőrüket lenyúzta, húsukat Hannibal Lectert megszégyenítő alapossággal elfogyasztotta. A Gyilkos elmék és a Mentalista profilozói a bulvársajtó nyomán az ismeretlen kilétű gyilkost úgy nevezték el: az erdész.

A többit már ismerjük, szóval az erdész kihasználva a magatehetetlen bódulatban fekvő Farkas helyzetét, hidegvérrel átmetszette a hasfalat. Majd a gyomorsavtól pihegő pucér nagymamával és a gyorsan aktivizálódó piroskával köveket rakott a kibelezett áldozat gyomrába és akkurátusan varratot öltött rá. Ha mindezt lelki szemeink elé képzeljük, tegyük fel a logikus kérdést: ki is volt a történetben valójában a perverz vadállat?

Végül pedig leszögezhetjük, hogy ez a Piroska és a farkas mese nem más, mint a széles körben, nemzetközi összeesküvés keretében terjesztett farkaslejárató kampány propagandája. Az is lehet, az egész meg se történt, mert egy db. nagymamát + egy db. piroskát rágás nélkül nyelőcsövén át gyomrába továbbítani egy farkas sosem képes. Különben is: a farkas csak akkor öl, amikor éhes. Ez is megkülönbözteti a többi embertől.

Itt a vége, fuss el véle!