Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány a 2023/24-es tanévre újra kiírta ösztöndíjpályázatát a hátrányos szociális helyzetű, kiemelkedő tanulmányi, illetve tudományos, szakmai eredményt elért hallgatók támogatására. Az egy évre szóló, havi 50 ezer forintot jelentő ösztöndíjra a pályázatokat 2023. szeptember 15-ig lehet benyújtani.
Az ösztöndíjra a Miskolci Egyetem azon hallgatója pályázhat, aki Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkezik, államilag támogatott/állami ösztöndíjas vagy költségtérítéses/önköltséges alapképzésben, mesterképzésben vagy osztatlan képzésben vesz részt. Feltétel, hogy a pályázat benyújtását megelőzően rendelkezik két egymást követő aktív lezárt tanulmányi félévvel, mindkét aktív félévet a Miskolci Egyetemen teljesítette, és a két aktív félévében legalább 45 kreditet szerzett meg. További elvárás, hogy a pályázatban értékelt tanévben a pályázó súlyozott tanulmányi átlaga félévente legalább 3,51 legyen.
Magyarországi állandó lakóhely hiányában pályázatot nyújthatnak be azok a Horvát Köztársaságban, Romániában, a Szerb Köztársaságban, a Szlovák Köztársaságban, a Szlovén Köztársaságban vagy Ukrajnában lakóhellyel rendelkező hallgatók is, akik rendelkeznek Magyar igazolvánnyal vagy Magyar hozzátartozói igazolvánnyal, és az egyéb feltételeknek megfelelnek.
A 2023/2024-es tanévtől kezdődően a doktorandusz hallgatók is nyújthatnak be pályázatot.
Az ösztöndíj folyósításának időtartama egy tanév, azaz 10 hónap.
Az ösztöndíj havi összege: 50 000 forint
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. szeptember 15. (péntek) 13.00 óra
A pályázatot a Pályázati adatlap kitöltésével lehet benyújtani az illetékes kar dékáni hivatalában, papír alapon, 1 példányban. Az adatlaphoz mellékelni kell:
A pályázat beadása után hiánypótlásnak helye nincs!
Minden pályázó elektronikus úton (e-mailben) kap tájékoztatást a pályázat eredményéről, előre láthatóan 2023. szeptember 29-ig.
Bővebb információk a rekoktatas@uni-miskolc.hu címen kérhetők.
Dokumentumok az Universitas Miskolcinensis Alapítvány 2023/24. évi ösztöndíjpályázatához:
Nyilatkozat egy háztartásban élőkről (doc) >>
Nyilatkozat a pályázat beadásáról (doc) >>