VI. Villamos Szakmai Nap

2017. április 13., 09:00

Miskolci Egyetem, Informatika épület 2. em. 214. terem (könyvtár)

Idén is megrendezik a villamosmérnöki szakmai napot. A 2017. április 13-án immár hatodik alkalommal megrendezendő esemény folyamán 11 különböző cég tart előadást, amelyek által a résztvevők megismerhetik tevékenységüket, betekintést nyerhetnek működésükbe.

Az előadásokon kívül a cégeket képviselő szakemberekkel lehetőség nyílik személyesen is beszélgetni. Az előadások az Informatika épület második emeletén található könyvtárban (214. terem) lesznek megtekinthetők, a folyosón pedig a rendezvény idején egy kiállítás lesz látható, amelyen a részt vevő cégek standjai, valamint hallgatók álltal készített eszközök lesznek közszemlére téve. A kiállításra a szervezők olyan hallgatók jelentkezését is várják, akik szívesen bemutatnák otthon elkészített munkájukat.

A szakmai napon a szervezők ebéddel vendégelik meg azokat a hallgatókat, akik legalább négy céges előadáson vesznek részt.

Azok között a hallgatók között pedig, akik legalább három előadáson részt vesznek, az esemény végén tombolaajándékokat sorsolnak ki.

A rendezvény plakátja ITT tekinthető meg.

RÉSZLETES PROGRAM:

09:00 Szakmai nap megnyitója

09:10 Infineon Technologies AG, Cegléd
09:30 Weidmüller Kereskedelmi Kft., Budapest
10:00 Beckhoff Automation Kft., Budapest
10:30 ZF Hungária Kft., Eger
10:50 Rohde & Schwarz Hungária Szolgáltató Kft., Budapest

11:20 Kávészünet, hallgatói bemutatók megtekintése az előtérben

11:50 Evosoft Hungary Kft., Miskolc
12:30 ABB Kft., Budapest

13:30 Ebéd

14:10 Jabil Circuit Magyarország Kft., Tiszaújváros
14:40 Phoenix Contact Kft., Budaörs
15:10 Hagyó Kft., Miskolc
15:40 Wago Hungária Kft.

16:10 Villamosmérnöki Tanács bemutatkozása

16:30 Tombola- és kvíz-nyeremények kisorsolása a résztvevő cégek felajánlásaiból