Széphangú fiatalok jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba

2018. március 31., 23:55

Kecskemét

18 és 30 év közötti fiatalok jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba, mely a Kodály-emlékév egyik 2018-ra áthúzódó nagyszabású eseménye lesz július 15. és 28. között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

A program fővédnöke Kodály Zoltánné. A kórus a július végi egyhetes felkészítő kurzus után egy öt koncertből álló turnéra indul, amelynek lesznek határon túli helyszínei is. A kórus tevékenysége projektjellegű, egyszeri alkalom 2018. július 15. és 28. között, így más kórustagsággal jól összeegyeztethető.

A jelentkezéseket 2018. március 31-ig várják.

További információ ITT és ITT.