Mesterek és tanítványok - Hagyományos Tehetségünnep a Miskolci Egyetemen

2017. február 16.

"Mesterek és tanítványok" címmel Tudományos Diákköri ünnepséget rendeztek 2017. február 16-án a Miskolci Egyetemen, amelyen az egyetem tehetséges hallgatóinak és azok elkötelezett oktatóinak adtak át elismerést.

A rendezvényen azok a hallgatók kaptak elismerést, akik a 2016. évi TDK Konferencián a legeredményesebben szerepeltek, de ekkor köszönte meg az egyetem vezetése a legsikeresebb konzulenseknek is a tehetséggondozás területén végzett munkájukat.

Végül itt adták át az egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa által 2010-ben alapított Esélyért Díjat is azon hallgatók – és témavezetőik – részére, akik vagy egy az esélyegyenlőséggel kapcsolatos témában készítették el dolgozatukat, vagy maguk a dolgozatok készítői az esélyegyenlőségi politika két nagy szegmenséhez, a fogyatékkal élőkhöz vagy az etnikai alapon diszkrimináltakhoz tartoznak.

A díjazottak:

Kiváló Konzulensek:

Dr. Bokányi Ljudmilla

MFK

egyetemi docens

Dr. Jobbik Anita       

MFK

tudományos főmunkatárs

Mende Tokár Mónika          

MAK

tanársegéd

Dr. Nagy Erzsébet

MAK

tudományos főmunkatárs

Dr. Vanyorek László

MAK

adjunktus

Dr. Tóth Zsolt          

GÉIK

adjunktus

Dr. Takács György

GÉIK

egyetemi docens

Prof. Dr. Görgényi Ilona    

ÁJK

egyetemi tanár

Dr. Hallók Tamás

ÁJK

egyetemi docens

Dr. Rácz Zoltán        

ÁJK

egyetemi docens

Dr. Szegedi Krisztina

GTK

egyetemi docens

Süveges Gábor         

GTK

tanársegéd

Dr. Heltai János

BTK

egyetemi tanár

Dr. Kasznár Attila

BTK

egyetemi tanársegéd

Prof. Dr. Lombay Béla

EK

professor emeritus

Dr. Lukács Andrea

EK

egyetemi docens

Dr. Szitka Rudolf

BBZI

főiskolai docens

 

Az egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa 2010-ben Esélyért Díjat alapított olyan hallgatók – és témavezetőik – elismerésére, akik esélyegyenlőséggel kapcsolatos témában készítették dolgozatukat, vagy akik az esélyegyenlőségi politika értelmében maguk is a két nagy szegmenshez, a fogyatékkal élőkhöz, vagy az etnikai alapon diszkrimináltakhoz tartoznak.

Az Esélyért Díj 2017. évi nyertesei:

Ferencsik Marcell (BTK): "CSODAMÓDSZER? A KIP módszer szerepe a nyelvileg hátrányos helyzetű tanulók oktatásában"

Konzulens: Murvainé Ádám Anetta

Szajkó Cintia (BTK): "Dikhav o drom angla man/ma (’Látom magam előtt az utat’)"

Konzulens: Murvainé Ádám Anetta

A 2016. őszén megrendezett intézményi TDK könyvutalvánnyal jutalmazott első díjazottjai:

MFK

Bibor István

Lengyel Tamás

Sánta Viktor

Sebe Emese (társszerző)

Siska Orsolya (társszerző)

 

MAK

Balogh Tamás

Gyarmati Gábor

Parragh Dávid Máté

Rózsa Zsófia Borbála

Sepsi Máté

 

GÉIK

I. helyezettek, 2016. tavasz

Agárdi Anita (társszerző)

Debreceni Bálint (társszerző)

Dorogi Dániel

Eredei Réka

Ürmös Viktor

Varga Szilvia

I. helyezettek, 2016. ősz

Forgács Zsófia

Jámbor Péter

Keresztessy László

Kiss Róbert

Kiss Viktor

Kurilla Botond

Salamon Balázs

 

ÁJK

Bukodi Blanka Eszter

Gaál András

Harnócz Dorina Lilla

Herczeg Gergő Gábor

Kardos Sára Patrícia

Katona Balázs

Kovács Dóra

Ritó Evelin

Varga Aliz

 

GTK

Csoma Orsolya Zita

Gergely Zita

Lengyel Levente

Mogyorósi Gábor

Siska Eszter

Venczel Tamás Bence

 

BTK

Károly Dóra

Koseczki Dorina

Lőrincz Andrea

Nagy Erika

Prion Sándor

Swiderski Anna  

Tóth Réka  

Végh Emese

 

EK

Kozaróczy Kata

Szakter Réka

 

BBZI

Tóth Adrienn

A rendezvényen készült fotók:

A fotókat Lengyel Atila készítette.