Varázsgömbök és varázspálcák csatáztak a Miskolci Egyetemen

2017. május 23.

2017. május 20-án a Miskolci Egyetemen rendezték meg a XII. Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyét. A „Magyarok a Marson – a mérnökök játszótere” elnevezésű verseny keretében az elmúlt évek során sokféle alakú és működésű robotot kellett elkészíteni, az idei, 12. verseny a „varázsgömbök és varázspálcák csatája” volt.

Az ezévi verseny díjalapja a különdíjakkal együtt közel 1 millió forintra rúgott, ami a verseny történetében rekordot döntött, és ez a céges támogatóknak, valamint a Gépészmérnöki és Informatikai Karnak ill. annak Hallgatói Önkormányzatának volt köszönhető.

A résztvevő csapatoknak az idén egy gömbrobotot kellett építeniük, amelyet meghatározott szempontok szerint kellett elkészíteni. A gömb maximum 25 cm átmérőjű lehetett, és súlya nem lehetett több 3 kilogrammnál. A gömbrobotot a versenyzőknek egy irányítópálcával kellett működtetniük, amelynek bele kellett férnie egy 35 mm átmérőjű és 50 cm hosszú hengerbe. A verseny során a csapatok által készített robotok egy ügyességi pályán körmérkőzéseket vívtak egymással. A végső sorrendet a megmérettetéseken szerzett pontszámok határozták meg.

A versenyen végül 24 csapat mérettette meg magát, akik az ország műszaki képzéssel foglalkozó felsőoktatási intézményeiből érkeztek, többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, a Debreceni Egyetemről, az Óbudai Egyetemről, a Corvinusról, de a határon túlról is neveztek versenyzők (pl. a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről), és persze a Miskolci Egyetem is képviseltette magát 6 csapattal – és nem kis sikerrel!

A versenyt egyetemünk "Előző csapat" nevű gárdája nyerte meg (a Debreceni Egyetem csapatával holtversenyben az első helyen végezve), és a dobogó második fokára is miskolciak (AllCutRace csapat) léphettek fel. Az első 10-ben végzett még a szintén miskolci egyetemi Budget Builders csapat (6. hely) és ARMatúra csapat (7. hely).

A versenyről készült videók és képek az alábbi linken érhetőek el:

http://www.magyarokamarson.hu/weblap2017/index.php

A versenyről készült sajtóanyag ITT olvasható.