Pont Partyn ünnepeltek a leendő (miskolci) egyetemisták

2018. július 28.

A rendezvényen az egyetem erre a rendezvényre elkészített sátra előtt Dr. Jakab Nóra rektorhelyettes asszony, az egyetem Beiskolázási Központjának munkatársai és a Hallgatói Önkormányzat képviselői a ponthatárhúzásig együtt izgultak a leendő hallgatókkal. Majd együtt örültek is azokkal, akik felvételt nyertek a Miskolci Egyetemre (vagy egy másik egyetemre). 

Hogy oldják egy kicsit a várakozás feszültségét, nyereményjátékot is szerveztek a résztvevőknek Beiskolázási Központ munkatársai, ennek keretében az este folyamán gazdára talált egy okosóra, egy bluetooth-os hangszóró és egy power bank is. 

Szükség is volt a beiskolázásban jártas szakemberek jelenlétére, hiszen nem csak a frissen felvettek érdeklődtek náluk a tanévkezdésről és a hamarosan startoló gólyatáborról, de rögtön a pótfelvételiről is informálódhattak azok, akiknek a most lezárult felvételi eljárásban nem sikerült elérniük a hőn áhított szak ponthatárát. 

Az este jó hangulatáért pedig sok-sok színes program és fellépő felelt. A ponthatárok nyilvánosságra hozatala előtti várakozást slammerek, valamint DJ totpeti, a The Sign és a Marble Mist tette szórakoztatóvá, majd a pontok nyilvánosságra hozatala után Király Viktorral együtt ünnepelhettek a leendő gólyák.

A rendezvényen készült videó:

 

 
A videót a Beiskolázási Központ készítette.