Innovatív megoldásokról, fejlesztésekről tanácskoztak a Miskolci Egyetemen

2020. szeptember 18.

A Miskolci Egyetem Technológia- és Tudástranszfer Igazgatósága 2020. szeptember 14-én online konferenciát tartott „Innovatív megoldások, fejlesztések a Miskolci Egyetemen” címmel.

A Miskolci Egyetem a jövőben kiemelten fókuszál az intenzív piaci megjelenésre annak érdekében, hogy az egyetemi tudás, illetve kutatási infrastruktúra hozzájáruljon a régióban működő vállalkozások sikerességéhez.

 

 

A rendezvény elején Prof. Dr. Horváth Zita köszöntőjében kifejtette, hogy a modellváltás révén a Miskolci Egyetem egy rugalmas, a 21. század kihívásaihoz könnyebben alkalmazkodó, gyorsabban reagálni tudó intézménnyé válik. Fontos az egyetem számára, hogy széleskörű társadalmi, gazdasági kapcsolatokat ápoljon, melyet az együttműködések, a duális képzések és pályázatok tesznek lehetővé számunkra. A Miskolci Egyetem széles képzési palettával várja a fiatalokat, a piaci szereplőket kutatással, szakemberekkel és laborokkal tudja támogatni, valamint igény szerint helyet biztosítunk számukra a campus területén. A rektor kiemelte, hogy az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma projekt egységes keretrendszerbe foglalja az egyetem karain, illetve a FIEK-ben végzett kutatási tevékenységeket, és elősegíti annak értékesítését.

A konferencián elhangzott előadások három témát érintettek. Az innovatív öntészeti megoldásokról, a fémtartalmú hulladékok szeparálásáról és hasznosításáról, valamint a robbanás – biztonságtechnika területén zajló innovatív egyetemi fejlesztésekről hallhattak az érdeklődők.

A rendezvény zárásaként István Zsolt, a projekt vezetője bemutatta az egyetem Technológia- és Tudástranszfer Igazgatósága szervezetében kialakított egyablakos ügyintézési rendszert, amely megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a Miskolci Egyetem versenyképes piaci szereplőként működve építse tovább eddigi és jövőbeli céges partnerkapcsolatait.

Sajtóközlemény