Idén online adott inspirációt a pályaválasztáshoz a Lányok Napja

2020. október 1.

A koronavírus-járvány miatt rendhagyó módon idén online rendezte meg a Lányok Napját a Miskolci Egyetem. A már hagyományosnak mondható országos rendezvénysorozat célja, hogy a középiskolás lányok körében népszerűsítse a reáltudományokhoz közel álló szakmákat.

A Lányok Napja egy nap, amikor az ország legjobb egyetemei, vállalatai és kutatóintézetei engednek bepillantást a kulisszák mögé. Egy nap, amit a természettudományok iránt érdeklődő lányoknak találtak ki, amikor szakemberekkel találkozhatnak, és első kézből szerezhetnek információkat a továbbtanulási lehetőségekről, a műszaki pálya szépségeiről, nehézségeiről, az elhelyezkedési lehetőségekről.

A szervezők úgy állították össze a programokat, hogy az érdeklődő fiatalok interaktív módon, az online térben tudtak találkozni az egyetemen dolgozó kutatónőkkel, vagy az egyetemünkön végzett fiatal mérnöknőkkel, akik személyes élményeiken, tapasztalataikon keresztül mutatták be a mérnöki lét szépségeit, kihívásait.

Az esemény során a középiskolás lányok betekintést nyerhettek továbbá a Miskolci Egyetemen zajló izgalmas kutatási feladatokba, tájékozódhattak az egyetem ipari kapcsolatairól, valamint az intézményben folyó képzésekről.

Sajtóközlemény