A Miskolci Egyetem is hozzájárul a levegőminőség javításához

2021. február 18.

A Miskolci Egyetem, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MIKOM közösen vesz részt a HungAIRy LIFE IP „Levegőminőség javítása 8 régióban a levegőminőségi tervek végrehajtásának elősegítésével” című projektben. Ennek egyik fontos eleme a miskolci szállópor monitoring hálózat létrehozása, amelynek 2 éves előkészítés után elkezdődött a telepítése.

A Miskolci Egyetem hozza létre a 60 db-ból álló mintaértékű rendszert azért, hogy a lakosság városrészi léptékben könnyen, gyorsan tájékozódhasson a levegő minőségéről. Az eredmények a weben és mobil applikáció segítségével is elérhetők lesznek már 2021-ben. A rendszer segítségével megismerhetjük a szmoghelyzetek kialakulását, helyi folyamatait, a szennyezettség mélyebb összefüggéseit.

2021. február 17-én került sor a szállópor monitoring hálózat első mérőegységének sajtónyilvános kihelyezésére a Városháza épületére. A műszer a Városház téren, a díszerkély mellett kapott helyet.

 

 

A rendezvényen Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora és Veres Pál Miskolc MJV polgármestere adta át a mérőegységet.

"A Miskolci Egyetem, igazi Universitasként rendelkezik minden olyan tudással, amely méltóvá tette arra, hogy egy ilyen fontoságú projektben egyedüli felsőoktatási intézményként szerepet vállaljon. Mint a régió meghatározó szereplője, az Egyetemünknek is tennie kell a klímavédelemért, és azért, hogy Miskolcon a levegő minősége javuljon, mivel a napokban is olvashattuk, láthattuk azokat a híreket, amelyek a térség levegőminőségével kapcsolatosak. Mindannyiunk számára fontos, hogy lakóhelyünk és környezetünk élhetőbb legyen. A Campuson kifejlesztett rendszer, mellyel a lakosság könnyen tájékozódhat a levegő minőségéről, reményeink szerint segítik a megoldás megtalálását erre a -korunk egyik legfontosabb- kérdésére" - mondta el az eseményen Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora.

Báthory Csongor, a Miskolci Egyetem projektmenedzsere és a rendszer (egyik) fejlesztője bemutatta a műszerhálózat működését, amelynek egységei kiegészítik az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat műszereit. A mikrokontroller alapú mérőegységek szenzoraik segítségével érzékelik a hőmérséklet, páratartalom és nyomás paraméterek mellett a szálló por 10 µm és 2,5 µm átmérő alatti szemcsetartományait.

Az Önkormányzattal együttműködve került kidolgozásra a monitoring hálózat terve, mely alapján folyamatban van a mérőegységek telepítése. Az adatbázis és a mérőegységek által mért adatok alapján követhetővé és modellezhetővé válnak a Miskolc levegőjét terhelő folyamatok. A monitoring rendszer eredményei felhasználásra kerülnek szemléletformálási programokban és az oktatásban is. A tervek szerint a mért adatok a lakosság számára 2021 júniusától lesznek hozzáférhetők.