Rádiótól igazolt új kommunikációs vezetőt a Miskolci Egyetem

2021. március 8.

Legutóbb a budapesti Trend Fm, korábban az InfoRádió szerkesztő-műsorvezetője, Szűcs Péter irányítja 2021. március 1-től az intézmény kommunikációs csapatát. Miután a neve megegyezik az egyetem rektorhelyettesével, egy M. előtaggal különbözteti meg magát a nyilvánosság előtt.

 

Az újságíró visszatért szülővárosába, valamint abba az intézménybe, ahol egykor a bölcsészettudományi és a jogi karon is végzett. Tanulmányai alatt indult pályafutása, amikor bábszínészként dolgozva a helyi rádiók felfedezték a hangját. Kezdetben reklámokban, szignálokban hallhatták a miskolciak, majd a Magyar Rádió körzeti stúdiójában tanulta meg az újságírás alapjait. Rövidesen a Magyar Televízió híradója is foglalkoztatta és a regionális stúdió szerkesztő-műsorvezetője lett.

Az új kommunikációs vezető 1999-ben került a fővárosba, ahol dolgozott a Sláger Rádióban, majd az InfoRádió kezdőcsapatában. 2008-ban alapító főszerkesztő-helyettese lett a zoom.hu hírportálnak. 2009-ben az MTV Este című műsorát szerkesztette, majd 2010-től két éven át a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szóvivőjeként, kommunikációs tanácsadójaként dolgozott.

M. Szűcs Péter 2012-től 2016-ig a Media Markt kommunikációs tanácsadója volt, ekkor lett az egykor Gazdasági Rádió (ma Trend Fm) szerkesztő-műsorvezetője, amely feladatkört egészen mostanáig ellátta.

2006-tól a mediatrening.hu csapatával is dolgozik kommunikációs trénerként. Több kisebb cégnek is adott kommunikációs tanácsokat az elmúlt években.

„Mindig is vonzottak a kihívások, az új lehetőségek, ezért is örültem nagyon, amikor az új rektor, Dr. Horváth Zita professzor asszony felkért a kommunikációs csapat irányítására. Sok-sok kedves emlék köt a campushoz, amely sokat változott az évek alatt. Kollégáimmal együtt minden erőmmel azon leszek, hogy minél szélesebb körben tegyük még ismertebbé az intézményt, amely nemcsak abban különleges, hogy szó szerint egyetemváros, ahol hét karon és egy intézetben szinte minden tudományterületen oktatnak, hanem olyan közösségteremtő hagyományokkal is bír, amiből komoly kapcsolati tőkét kovácsolhat valaki, ha talpraesett, és aminek fontosságát, azt hiszem, manapság nem kell sokat magyarázni” – mondta M. Szűcs Péter.