Még nyílt a verseny, tovább szurkolhatunk Burai Lauráért!

2021. június 3.

Annál is inkább, mert június 2-ig 318 szavazattal a második helyen áll a magyar versenyzők között. Laura elmondta: ahhoz, hogy biztosan tovább jusson nagyjából ezer szavazatra lenne szüksége. Aki teheti, segítsen!

Ehhez nem kell mást tenni, csak regisztrálni az alábbi honlapon:

https://worldvision.classic-at-home.com/

Majd el kell látogatni Laura oldalára:

https://worldvision.classic-at-home.com/for-participants/286

Itt lehet rá szavazni! Előre is köszönjük!

Ha ez Laurának sikerülne, akkor további öt magyar versenyzővel kell magát megméretnie. A hatból három megy tovább országonként, immár nemzetközi szintre, online versenyen. A bécsi nagydöntőbe pedig összesen három ember jut be.

„Az esetleges második körre C. Saint-Saens: „A”-moll csellóversenyének 3. tételével és Gabriel Fauré: Elégia című művével készülök. Az elsőhöz inkább technikai tudásra van szükség, ezért is választottam. Ebben megmutathatom a hangszeres tudásomat. Az elégia viszont inkább az érzelmekre hat, mint maga a zene. Szeretném ezt az oldalamat is megmutatni. Sokat gyakorlok, szeretnék jó eredménnyel zárni” – mondta a fiatal zenész.

Laura egy másik klasszikus zenei versenyen, a Danubia Talenten is elindul júliusban. Sok sikert!