Minden karra vettek fel hallgatókat pótfelvételi eljárásban a Miskolci Egyetemre

2021. augusztus 27.

Idén összesen 207 jelentkezőnek sikerült második körben bejutnia az intézménybe. A ponthatár húzás után az is kiderült nemcsak önköltséges, hanem államilag finanszírozott helyeket is sikerült feltölteni.

 

Augusztus 8-ig lehetett jelentkezniük azoknak, akiket első körben nem vettek fel vagy egyáltalán nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe.

A pótfelvételi eljárásban legtöbb diákot a Bölcsészettudományi, az augusztus elsejétől nevet váltó Egészségtudományi, illetve az Állam- és Jogtudományi kar vett fel.

Állami ösztöndíjas helyeket a jogi és zeneművészeti képzés kivételével mindegyik kar be tudott tölteni. Idén összesen 86 diáknak sikerült eredményeivel ezt a lehetőséget elérnie.

Önköltséges képzésre is mindegyik kurzusra jelentkeztek, 121 diák kezdheti meg ilyen formában tanulmányait.

Dr. Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese azt mondta: „Örömteli, hogy mind a 8 karnak sikerült diákokat felvennie a pótfelvételin, így a végleges számok szerint szeptemberben 2411 új hallgató kezdheti meg tanulmányait intézményünkben. Valamennyiüknek gratulálunk és sok sikert kívánunk karrierjükhöz. Célunk az, hogy a jövőben még vonzóbbá tegyük a Miskolci Egyetemet, amely az észak-kelet magyarországi régió legfontosabb szellemi műhelye, a környék vállalatai számára pedig a szakember és felsővezetői utánpótlás bázisa.”