Együtt a tehetségekért

2021. október 5.

Együttműködési megállapodást írt alá a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány és a Miskolci Egyetem. Az október 5-i eseményen az alapítványt Prof. Dr. Náray-Szabó Gábor kuratóriumi elnök, Petri László kuratóriumi titkár, az egyetemet pedig Prof. Dr. Horváth Zita rektor képviselte.

Horváth Zita elmondta, már régóta tervezik az együttműködési megállapodás aláírását, de eddig a járvány ezt nem tette lehetővé. A Miskolci Egyetem mindig is úgy gondolta, hogy van dolga a határon túli fiatalok támogatásában. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok megismerjék a Kárpát-medence történelmét, kultúráját, az egyetem pedig abban tud segíteni, hogy az alapítvány megtalálja azokat a fiatalokat, akik ezt a kultúrát tovább tudják vinni. Közös képzésekkel, tanulmányi versenyekkel, pályaorientációs események szervezésével tud ebben partner lenni az egyetem.

 

 

Prof. Dr. Náray-Szabó Gábor kuratóriumi elnök kiemelkedően fontosnak nevezte a most létrejövő együttműködést, örül, hogy a Miskolci Egyetem partner a Kárpát-medencei tehetségek felkutatásában. Szerencsére egyre több határokon átnyúló, nem csak oktatási, de gazdasági együttműködés létezik, ennek az új együttműködésnek köszönhetően pedig az egyetem az ösztöndíjaik, képzéseik kiajánlásában tud partnere lenni az alapítványnak.

Az aláírási ceremónián mindkét együttműködő partner hangsúlyozta, a cél az, hogy a határon túli tehetséges fiatalok idejöjjenek, tanuljanak, majd amennyiben lehet, szülőföldjükön kamatoztassák tudásukat.

Az eseményen készült fotók:

A videót és a fotókat a Kommunikációs és Beiskolázási Igazgatóság készítette.