Segítsük együtt az egyetemi gokartos csapatot!

2014. október 27.

A Miskolci Egyetem ME-Kart csapata a „Go-Bosch, Go-Kart” verseny első évadában megszerezte a Legjobb Műszaki Megoldás I. helyezést és az Abszolút Győztes címet. Mivel a csapat az önjáró gokartjával a következő két évben címvédésre készül a versenyen, támogatásra van szükségük. Arra szeretnék kérni a nagyközönséget, hogy kövessék a csapat Facebook-oldalát, ahol a fejlesztésekről, az előrehaladásról is beszámolnak, illetve meglepetésekkel, ajándékokkal is készülnek a későbbiekben.

Itt érhetik el az érdeklődők az ingyenes belépőjüket a kiállításra, és olvashatják el a csapatot bemutató cikket, amit ha lájkolnak, támogatják őket, mivel a mai kor szellemének megfelelően az alapján is pénzt nyerhetnek a csapatok a fejlesztéseikhez, hogy hányan lájkolják a csapatot bemutató cikket, és a csapat meghívására hányan mennek el a kiállításra.

A ME-Kart csapat oldala: https://www.facebook.com/mekart.me

A csapatra felfigyeltek az eredményei miatt, és meghívták az AUTOMOTIVE HUNGARY – Techtogether versenyére, melyet Budapesten rendeznek meg 2014. november 5–7. között az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi Járműipari Beszállítói Szakkiállítás keretében. A csapat a rendezvényen kiállítóként is bemutatkozik.

A verseny keretében a csapatoknak mérnöki – főként az autóiparhoz kapcsolódó – feladatokat kell megoldaniuk. El kell készíteniük – virtuális műszerezéssel – egy mérést és vezérlést, amivel egy autó motorjának a hőmérsékletét szabályozzák, vizsgálják. Egy másik feladat keretében egy virtuális térben kell megalkotniuk azt a laboratóriumot, amelyben 2050-ben dolgozni fognak. Természetesen nem csak virtuális, hanem valós feladatok is lesznek, mint például prezentációk tartása, Lego-robot építése és programozása, tesztek, kvízek, mérnöki gyakorlati feladatok.

A fentiek mellett a csapatot meghívták kiállítóként a 2014. november 4-én tartandó NI Days Konferenciára, ahová szintén szeretettel várnak minden érdeklődőt. Az NI Days 2014 a National Instruments legrangosabb konferenciája Magyarországon, amelyet kifejezetten azon mérnökök, oktatók és kutatók számára rendeznek, akik szeretnék nyomon követni a legújabb ipari trendeket és szívesen értesülnek a piac újdonságairól. A rendezvényen az ipar, illetve a tudományos élet kiemelkedő szereplői mutatják be legsikeresebb alkalmazásaikat, amelyeket grafikus rendszertervezési eszközök segítségével valósítottak meg.