Együttműködés a Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Miskolci Egyetem között

2021. november 16.

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Miskolci Egyetem együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja, az elméleti és gyakorlati tudásuk, kapcsolatrendszerük együttesen mozgósítása a közös célok érdekében.

Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora örömét fejezte ki a közös munkával kapcsolatban, és azt, hogy a Miskolci Egyetem is csatlakozik a felsőoktatási együttműködéshez. Elmondta, hogy egyaránt fontos számára az új partnerek bevonása, valamint a meglévő kapcsolatok erősítése. A célokat közös oktatási kutatási programok szervezésével, szakmai gyakorlóhelyek biztosítására irányuló együttműködési keretek kialakításával, kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával kívánják megvalósítani. A célok elérésével megújulhat az oktatás minősége, ami fő célja a modellváltásnak is támogatja, és biztosított lehet az intézményben az értelmiség utánpótlásképzése is. Kiemelte, hogy nem csak a hallgatók részére jelent fejlődési lehetőséget az együttműködés, hanem az egyetemen dolgozók számára is. Szeretnék megerősíteni a Humán Erőforrás szakot az oktatásban és létrehozni az egyetem új HR stratégiáját is, a dolgozói életpályamodell segítésével.

 

 

Prof. Dr. Poór József, a Humán Szakemberek Országos Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta a megállapodás aláírásakor, hogy az egyetemi gyakorlati kutatásokban is együttműködik majd a szövetséggel. A többi között a COVID járvány munkaerőpiacra és azon belül a munkaerőáramlásra gyakorolt hatását. A szervezetük részéről elsősorban a gyakorlati oldalt emelte ki és az alkalmazott kutatási feladatokat. A megállapodás részeként közösen végeznek majd módszertani fejlesztéseket, valamit közös kutatóműhelyeket hoznak létre egyedi megállapodások alapján.