Pályázati lehetőség a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia logójának tervezésére

2021. november 26.

A Digitális Jólét Nonprofit Kft. pályázatot ír ki a neves rendezvény központi arculati elemének, az IOI 2023 logójának tervezésére. 2023-ban, Neumann János születésének 120. évfordulójának évében, Magyarország rendezheti meg Szegeden a fiatalok legrangosabb informatikai világversenyét, melyen közel száz ország középiskolás diákjai mérik össze tudásukat.

A pályázat célja a rendezvény szellemiségéhez illeszkedő egyedi és jól azonosítható szimbólum megalkotása, mely kifejezi Magyarország, Szeged és a rendezvény által képviselt értékeket. A verseny hazai szervezésének évét különlegessé teszi, hogy a XX. század legmeghatározóbb magyar származású matematikusa, Neumann János születésének 120. évfordulójára esik, így a logóban ez is megjelenítésre kerülhet.

A szervezők egy pályázat keretében szeretnék a diákokat bevonni az esemény logójának megtervezésébe. A logópályázatra várják a kreatív ötleteket, amelyek inspirációt adnak a rendezvény szimbólumának és teljes arculatának kialakításához.

A pályázat legjobbjaként kikerülő pályázók értékes tárgynyereményekkel gazdagodhatnak, ötletük a közel száz, IOI-n résztvevő országba juthat el, megjelenve az IOI 2023 hivatalos felületein, reklámanyagain, rendezvénykellékein, pólókon, hátizsákokon és a feladatlapokon is.

 

 

A pályázatokat a 2023. Nemzetközi Informatikai Diákolimpia Projekt Irányító Bizottsága bírálja el. A bíráló bizottság legfeljebb három díjat ad ki, fenntartja a jogot azok megosztva történő kiadására vagy ki nem adására. A nyertes logó részlegesen vagy egészben, a felhasználási szerződés feltételeinek megfelelően kerül felhasználásra.

 

 

A pályázati kiírás az alábbi linkről érhető el:

https://digitalisjoletprogram.hu/hu/hirek/palyazati-felhivas-a-nemzetkozi-informatikai-diakolimpia-ioi-2023-logojanak-tervezesere

A pályázatokat elektronikus formában 2022. január 3, hétfő éjfélig várják az ioi2023_logo@djnkft.hu e-mailcímre.