Fejlesztések, béremelés, elfogadott jövő évi költségvetés: zajlik a modellváltás a Miskolci Egyetemen

2021. december 11.

2020. augusztus 1-je óta a modellváltásnak köszönhetően felgyorsultak az események a Miskolci Egyetemen. Zajlik az E/1 kollégium és a Könyvtár, Levéltár, Múzeum felújítása. Tavaly decemberben az Uni-Hotel PPP kiváltása megtörtént, amit idén követ az E/2-6 kollégiumok, valamint az E/7 Irodaház ugyanilyen kiváltása.

Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány szeptemberben aláírta a 25 éves keretszerződést és a 2026-ig szóló közfeladat-finanszírozási szerződést. Az egyetem az eddigi állami támogatás 2,5-szörösét fogja kapni 2022 januárjától, ami nagyobb mozgásteret, hatékonyabb működést feltételez. 

 

Ennek köszönhetően jelentős, szociális szempontokat is figyelembe vevő, ugyanakkor teljesítmény- és munkakör értékelésen alapuló bérrendezés valósul meg. Ezen intézkedések célja a piaci alapú bérezéshez történő felzárkóztatás mind az oktatói, mind az oktatást támogató munkakörök esetében.

Az új közfeladat-finanszírozási szerződés szellemében a Miskolci Egyetem elkészítette a 2022. évi költségvetését, amelyet 2021. december 10-én az Universitas Miskolcinensis Alapítvány Kuratóriuma elfogadott.

A Miskolci Egyetem oktató-kutatóinak teljesítmény-alapú bérfejlesztése három pilléren alapszik. 

 

Az első pillér szerint a piaci környezet figyelembevételével a 2021-ben már realizált 15%-os egységes béremelés bázisán további alapbér emelés történik 2022 januárjától, amely során az alacsonyabb keresetűek 2020. évhez viszonyítva több mint 80%-os, az egyetemi tanárok mintegy 30%-os garantált bérnövekménnyel
számolhatnak. 

 

A második pillér, az évente történő teljesítményértékeléshez kötődik. Értékeljük a tudományos tevekénységet 30%-ban, az oktatási tevékenységet 40%-ban, az intézményi bevételekhez történő hozzájárulást 15%-ban és az intézményi célok teljesüléséhez történő hozzájárulást 15%-ban. 

 

Objektív, adatbázisokon nyugvó szempontok szerint minősítjük dolgozóinkat. A legjobb minősítést szerzett kollégákat az alapbéremelésen túl akár további 40-50%-os, egy évre szóló határozott idejű béremeléssel ismerjük el. A harmadik pillér egy bónusz alapú, további egyhavi alapbérnek megfelelő anyagi elismerést biztosít a gazdálkodási év végén, attól függően, hogy az Egyetem, illetve a gazdálkodási egység milyen mértékben teljesítette az Intézményfejlesztési Tervben és a közfeladat-finanszírozási szerződésben megfogalmazott célokat.

Az oktatást támogató területek esetében értékeltük a munkaköröket és a kompetenciákat, valamint bérfelzárkóztatást hajtunk végre 2022 januárjától. Ezen munkakörök jelentős részében bevezetjük  a TÉR-t, vagyis a Teljesítményértékelési Rendszert, amelynek során megtörténik a célfeladatok kitűzése, a kompetencia- és teljesítmény értékeléssel együtt, egy premizálási rendszer keretében.

A szakszervezettel sikeres tárgyalásokat folytattunk és a fejlődéshez szükséges változtatásokat az Egyetem egésze támogatja.

Ezen intézkedésekkel a Miskolci Egyetem a jövőben piacképesebb béreket biztosít, amely kiegészülve a képzések piaci auditjával és hatékonyabbá tételével, valamint a célzott fejlesztési beruházásokkal (pl. Technológiai és Innovációs Park, Green&Smart Campus) hazai és nemzetközi viszonylatban még versenyképesebb universitas képét vetíti elő.