Jó hangulat, rengeteg diák, sztárfellépők

2021. december 13.

Így foglalható össze röviden a csütörtökön és pénteken tartott nyílt napok rendezvénysorozat. Gazdag programkínálat várta a diákokat, akik minden lényeges információt megkaptak arról, mi vár rájuk, ha a Miskolci Egyetemre jelentkeznek. Bízunk benne, minél többen teszik majd ezt.

 

A két nap alatt mintegy 1600 középiskolás látogatott intézményünkbe. A legtöbben természetesen miskolciak voltak, de sokan utaztak hozzánk Borsod-Abaúj-Zemplén, és a környező megyék településeiről is.

Akadt, aki Jászberényből jött, de volt győri középiskolás diákvendégünk is.

Első nap Prof. Dr. Horváth Zita rektor köszöntötte a leendő hallgatókat, pénteken a kuratórium tagja, Veres Pál polgármester is csatlakozott hozzá.

 

 

A karok önálló standokkal várták a diákokat, de megjelent a Mathias Corvinus Collegium miskolci fiókintézménye és a Diákhitel Központ Zrt. is.

Rengeteg ismertető, tájékoztató, laborlátogatás, személyes beszélgetés segítette a diákokat abban, hogy közelebb kerüljenek életük nagy döntéséhez: melyik intézményben képzik magukat tovább.

Minden adott volt ahhoz, hogy ez a kérdés már ne feszélyezze őket és szüleiket, hiszen tudjuk mindannyian: Miskolci Egyetem – a legjobb választás!

A jó hangulatot csütörtökön Király Viktor, pénteken pedig Manuel koncertje teremtette meg, akik mindent megtettek, hogy még kellemesebb legyen a nyílt nap.

Sokat vettek részt a tombolán is, ahol összesen 57 ajándékot vihettek haza a szerencsések.

 

 

Most már csak diákokon múlik a döntés, amihez azért még januárban is adunk információkat, hiszen 27-én Ördög Nóra lesz a műsorvezető az online nyílt napunkon.