2021 – az év jelentősebb hírei (III.rész)

2021. december 29.

Azt hittük 2021 könnyebb lesz a tavalyi COVID járvány kirobbanása után. Nem lett igazunk. Visszanéztük híreink archívumát és válogattunk belőle, természetesen a teljesség igénye nélkül.

 

Július 13.

A Miskolci Egyetem és a Pannon Egyetem aláírta azt az együttműködési megállapodást, amely elősegíti a két intézmény jövőbeli stratégiai együttműködését az egyetemi oktatás és továbbképzés, a tudományos kutatás és fejlesztés, innováció, valamint a szakmai érdekképviselet területein.

Augusztus 1.

Augusztus elsejétől az eddig intézeti formában működő felsőfokú zenei képzés hivatalosan is kari formát öltött a miskolci intézményben, ennek megfelelően mostantól Bartók Béla Zeneművészeti Karként folytatják oktatási tevékenységüket. Egy másik változás is történt, hiszen az eddigi Egészségügyi Kar nevet váltott: Egészségtudományi Kar lett belőle.

Augusztus 11.

Az NKFI Alap támogatásával innovatív diagnosztikai eljárás kifejlesztése indult a Miskolci Egyetemen. A projekt eredményeképpen egy automatizálható, nagy hatékonyságú, mágneses nanorészecske/kvantum dot alapú tesztrendszerrel gyorsabban, költséghatékonyabban sikerülhet azonosítani a vírusok és baktériumok örökítőanyagát. A tesztrendszer a DNS/RNS molekulák megkötésre és detektálására egyaránt alkalmas lesz.

Augusztus 16.

Második lett a Danubia Talents Liszt nemzetközi zenei versenyen Burai Laura. Egyetemünk fiatal tehetsége mindössze egy ponttal csúszott le az első helyről. 25 országból indultak a versenyen.

Augusztus 27.

Pótfelvételi. Idén összesen 207 jelentkezőnek sikerült második körben bejutnia az intézménybe. A ponthatár húzás után az is kiderült nemcsak önköltséges, hanem államilag finanszírozott helyeket is sikerült feltölteni.

Szeptember 3.

A Miskolci Egyetemen ünnepélyes keretek között átadták a HungAIRy PM monitoring rendszert. Ennek eredményeként minden érdeklődő azonnali és friss adatokat kap a pmmonitoring.hu honlapon keresztül.

Szeptember 10.

Újra volt MEN. Három nap buli, koncert, haverok - újra partizó fiatalok lepték el az egyetemvárost. Csaknem harminc koncert közül választhatott az, aki bérletet vásárolt a MEN-re, vagyis garantált volt a remek szórakozás. És erre már nagyon vártak az egyetemisták, hiszen a járvány miatt egy ideje nélkülözniük kellett a partykat.

Szeptember 13.

A Magyar Rektori Konferencia plénuma a szervezet Soproni Egyetemen tartott plenáris ülésén létrehozta az új, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi (modellváltó) tagozatát, amely első ülésén egyhangúlag Horváth Zitát, a Miskolci Egyetem rektorát elnökének.

Szeptember 16.

Megkezdődött az E/1-es kollégium felújítása. A tervek szerint jövő év elejére újul meg az épület.

Szeptember 21.

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, ismertebb nevén a CERN, hivatalosan is befogadta a Miskolci Egyetemet a Jövő Cirkuláris Ütköztetője (FCC: Future Circular Collider) megépítését előkészítő nemzetközi konzorcium tagjai közé.

Szeptember 24.

Több tucat alkotás készült a "Miskolci Egyetem - a Te helyed" című pályázatra, amiből a zsűri kiválogatta azt a 12 rövidfilmet, amiket be is mutattak a fesztiválon.

Október 5.

Együttműködési megállapodást írt alá a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány és a Miskolci Egyetem.

Október 7.

Együttműködő partnereivel közösen adta át a Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézete digitális osztálytermét. Az új okostábla mellett hat munkaállomásos nyelvi labort is üzembe helyeztek.

Október 12.

A jogszabályi változások eredményeként már részben most is, de egységesen jövő szeptembertől változik a pedagógusképzés. Bemutatkozott a Tanárképző Intézet augusztus 1-től kinevezett új főigazgatója, Dr. K. Nagy Emese is.

Október 19.

Megújult a Miskolci Egyetem Kőolaj és Földgáz Intézetében működő MOL Intézeti Tanszék. A színvonalas oktatási környezet kialakítása érdekében a helyiségek új bútorokat kaptak, valamint új, a tanulást segítő térképek, képernyők, poszterek kerültek a falakra.