Elhunyt Kabdebó Lóránt, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának alapító dékánja

2022. január 24.

Életének 86. évében elhunyt Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának alapító dékánja, Miskolc díszpolgára.

 

Az erdélyi magyar-örmény családból származó irodalomtörténész 1958-ban magyar-történelem szakon tanári szerzett oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

1958 és 1970 között a Közgazdasági Technikum ipari tagozatán és a Zenegimnáziumban, majd a Földes Ferenc Gimnáziumban tanította mindkét szakot.

1962-ben megszerezte az egyetemi doktori, majd 1969-ben a kandidátusi tudományos fokozatot.

Az 1950-es évektől Miskolc legjelesebb költőjének, Szabó Lőrincnek az életpályáját és műveit kutatta, elemezte.

1989 és 1993 között a pécsi Janus Pannonius Egyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalmi Tanszékének vezetője volt. 

1993-ban visszatért Miskolcra, a Bölcsészettudományi Intézet igazgatója lett, irányítása alatt lett önálló kar az intézet.

1997-2006 között a kar dékánja volt, megalapította a Szabó Lőrinc Kutatóhelyet.

1993 és 2007 között az általa alapított „Irodalomtörténet” című folyóirat főszerkesztője volt.

2006 óta a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának „Professor Emeritus”-a.

2007-ben Toldy Ferenc-díjat kapott, 2012-ben pedig József Attila-díjat vehetett át.

Kezdeményezésére helyezték el a Dayka Gábor emléktáblát a Földes Ferenc Gimnázium főbejáratához, ahol korábban az a minorita gimnázium állt, ahol a költő tanult.

2021-ben a mindig otthonaként szeretett Miskolc város díszpolgára elismerést kapta meg. Ugyancsak tavaly a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést is átvehette.