Közös állatvédelmi szakjogászképzés az Állatorvosi Egyetemmel

2022. február 23.

Az országban elsőként, 2022 őszén új, jogászokat célzó állatvédelmi szakjogász képzések indulnak a Miskolci Egyetemen. Az új szakirány meghirdetésével kapcsolatban együttműködési megállapodást kötött az Állatorvosi Egyetem és a Miskolci Egyetem.

 

Az együttműködés célja, hogy az állam- és jogtudományok és az állatorvostudomány határterületeit érintő interdiszciplináris közös kutatások és képzések jöjjenek létre az egyetemeken, különös tekintettel az állatvédelem területére. A közös munka során segítik egymás munkáját szakmai, oktatási tudományos-kutatási programokban, közös pályázati tevékenységekben.

 

Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora örömmel jelentette be, hogy januárban meghirdették - az országban elsőként – az állatvédelmi szakállatorvosképzést, a Miskolci Egyetemmel közösen pedig állatvédelmi szakjogászképzést indítanak. Elmondta, hogy a képzések elindulását az új kutatási eredmények folyamatos megjelenése, a gyors változásokhoz való alkalmazkodás tette indokolttá. „Felsőoktatási intézményként és szakemberként is meggyőződésünk, hogy az állatvédelmi ügyek hatékonyságát, megfelelő kezelését az biztosítja, ha a lehető legjobban képzett szakemberek vesznek részt az állatok védelmét célzó eljárásokban” – fejtette ki Sótonyi Péter.

 

Az állatvédelmi szakjogászképzés végzett jogászoknak szól, akik az állatvédelem állatorvosi, pszichológiai, kommunikációs, gazdasági, szociológiai és antropológiai vonatkozásaival is megismerkedhetnek majd.

 

Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora elmondta: "Nagy öröm számunkra, hogy egy olyan témában, mint az állatvédelem, szerepet vállalhat a Miskolci Egyetem. Az Állam- és Jogtudományi Kar az országban elsőként indít olyan szakjogászképzést, amely kifejezetten az állatvédelemmel kapcsolatos jogi ismereteket ad át a képzésre jelentkezőknek."

A szakjogászképzést a Miskolci Egyetem részéről az Állam- és Jogtudományi Kar az Állatorvostudományi Egyetem részéről az Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központ koordinálja.