Jól halad a könyvtár, levéltár és adatelemző központ építkezése

2022. február 24.

Néhány napja bejáráson is meggyőződött erről az egyetem és a kuratórium vezetése. Az alapkövet tavaly nyár elején rakták le.

 

Kilométerek helyett már most is gigában és terában mérik az adatmennyiséget. De hogy mit hoz a jövő, arra Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár megépítésével készülnek a Miskolci Egyetemen. A mintegy tíz milliárd forintból megvalósuló kiemelt kormányzati beruházás alapkövét tavaly nyáron rakták le. A folyamatban lévő építkezés nem mindennapos látvány.

Varga Judit, az egyetemet fenntartó alapítvány elnöke, Horváth Zita, az egyetem rektora és Kiss János minsizterelnöki biztos bejáráson győződött meg róla, hogy milyen modern, egyedülálló és energiatakarékos épület emelkedik ki a földből az Egyetemvárosban. A kivitelező hangsúlyozta: vannak építészeti kuriózumok az épületben, de a tervezett ütem szerint haladnak, és várhatóan április végére elérik a bokréta-magasságot.

„Egy olyan látványos komplexum épül a campuson, amely hosszú távon támogatja, hogy a fiataljaink a régióban maradjanak” – hangsúlyozta a bejárásakor Varga Judit. – „Ebben a fejlesztésben is az látszik, hogy az universitas a hagyományaira alapozva újul meg. A környezetbarát technológiával épülő, fenntarthatóságot szolgáló tudásközpont az egyetem polgárainak új jövőt biztosít. Büszkeséggel tölt el, hogy egy európai szintű tudásközpont nyílik majd itt, ahol a különböző tudományterületek össze tudnak kapcsolódni.”

Országosan egyedülálló módon jön létre egy felsőfokú oktatási intézmény és egy közgyűjtemény intézményi szintű együttműködésének módszertani alapja. Közös épületegyüttesbe kerül az egyetemi könyvtár és múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár megyei levéltára. Új épületszárnyakkal, raktárakkal bővül a korábbi könyvtárépület. Szükség is lesz rá, hiszen az érkező levéltárnak is jelentős az adatmennyisége: egymás mellé téve 15 kilométer hosszúságot tennének ki a dokumentumok.

 

 

Az épülő központ gyakorlati hasznát illetően Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora azt emelte ki, hogy ez egy igazi kincsesbánya lesz a kutatóknak.

„Az egyetemi könyvtárunknak olyan műszaki állománya és műemlék könyvtára van, ami nem terem sok helyen az országban. A beköltöző megyei levéltár pedig hatalmas adatvagyon birtokosa, ami kincsesbánya a kutatóknak”, fogalmazott az egyetem vezetője, aki maga is történész. Valamint hozzátette: ha a koronavírus világjárvány kapcsán ma eszébe jut valakinek, hogy megnézze, milyen betegségek pusztítottak leginkább a régiónkban az elmúlt kétszáz évben, az hihetetlenül sok munkát és időt emésztene fel. Ellenben, az új központban folyamatosan digitalizálják majd a múlt dokumentumait, rengeteg adat áll rendelkezésére majd a kutatóknak, ami óriási segítség lesz az irodalmároknak, a történészeknek.

Állandó egyetemtörténeti kiállítás és kulturális funkciók, mini tudományos látvány és élményközpont is helyet kap a jövőre elkészülő új épületben.

„Öröm látni, hogy Miskolc több pontján magasodnak az építési daruk. A diósgyőri várnál, a Majális Parkban a Szeleta központnál, és itt az Egyetemvárosban is. Akár a miskolci felsőoktatás, akár a miskolci turizmus jövőjét nézem, ezek a kormányzati beruházások, a melyek a kormány gazdaságfilozófiáját követve a válság idején nem a megszorításokra, hanem a fejlesztésekre épülnek, nagyon fontosak” - emelte ki Kiss János miniszterelnöki biztos.