Koncerttel támogatták a kárpátaljai partnerintézményt

2022. március 22.

A beregszászi partneriskola javára rendezett jótékonysági koncertet az Universitas Miskolcinensis Alapítvány és a Miskolci Egyetem a Bartók Béla Zeneművészei Kar oktatóinak és hallgatóinak közreműködésével a Zenepalotában hétfőn este.

 

A Miskolci Egyetem és a beregszászi intézmény között hosszú évekre nyúlik vissza az együttműködés. A kárpátaljai székhelyű intézmény többféle tudományterületen kínál képzéseket a határon túl élő magyar fiataloknak, ezenkívül nyelvészeti és társadalomtudományi kutatóműhellyel, szakgimnáziummal és kollégiummal, valamint felnőttoktatási központtal is rendelkezik.

A Miskolci Egyetemen pedig évek óta tanulnak kárpátaljai hallgatók. A jótékonysági koncerten is fellépett egy kárpátaljai hallgató, aki jelenleg a Zeneművészeti Karon tanul. A napokban pedig képzőművészeti kiállítás nyílt a Zenepalota aulájában, ahol szintén a kar egyik hallgatójának a képeit mutatják be, mondta el köszöntőjében Dr. Papp Sándor, a kar dékánja.

 

 

 

Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora azt hangsúlyozta: az intézmény oktatói és hallgatói az ukrán válság kirobbanása óta folyamatosan gyűjtenek pénzbeli adományokat és tartós élelmiszereket a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül.

A jótékonysági koncert egy olyan kezdeményezés, amely során nemcsak a felajánlásokat köszönte meg az intézmény vezetője a megjelenteknek, de a koncerten szereplő hallgatóknak és oktatóknak a közreműködését is. Kiemelte: ezzel a jótékonysági koncerttel azoknak tudunk segíteni, akikkel évek óta személyes jó kapcsolatot ápolunk, és akiknek ezekben az embert próbáló időkben most minden segítség számít.

Háborúban hallgatnak a múzsák, de bízzunk benne, hogy ezen a jótékonysági koncerten hallhatjuk a múzsák hangját, fogalmazott Veres Pál, Miskolc polgármestere, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kurátora köszöntőjében. Elmondta azt is: az egyetemet fenntartó alapítvány kezdeményezésére szervezett jótékonysági koncert is azt mutatja, hogy minden lehetőséget megragadnak az ukrajnai háború miatt rászorulók támogatására. A jótékonysági koncert kapcsán felajánlott adományok közel félmillió forintot tesznek ki.

Ám aki ezt a cikket olvasva szívesen segítene ne habozzon, utaljon a következő számlaszámra, amelyet a beregszászi intézmény segítésére nyitottak meg.

 

Kedvezményezett: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Számlaszám:            11784009-20201038