Miskolci mérnökök! Itt egy komoly kihívás!

2022. március 28.

Idén is megrendezik, immár tizedik alkalommal a RECSS Tésztahídépítő Világbajnokságot május 19-én. Az építmény élelmiszerboltokban vásárolható száraztésztákból ragasztott szerkezet, amelyet két végén alá lehet támasztani, a közepén pedig súlyokkal vagy más módon erővel lehet terhelni.


Az Óbudai Egyetemen már hagyománya van a versengésnek, amelynek célja a legnagyobb terhelhetőség elérése pusztán tésztából. A tanintézetek kiváló didaktikai eszközként használják a tésztahíd-építést, mivel segítségével a mérnökhallgatók olcsó, könnyen és gyorsan előállítható és tesztelhető szerkezeteken fontos statikai, szilárdságtani ismeretekre és konstrukciós készségre tehetnek szert.

 

Az első versenyeket még az ottani kollégiumokban tartották az akkori hallgatók 1998-ban. Ezek a jó hangulatú kiscsoportos összejövetelek tették le a későbbi háziverseny, majd a világbajnokság alapköveit.

 

A Miskolci Egyetem hallgatóit is meginvitálták.

 

A versenyről további információk itt!