Karriert is adunk nemcsak diplomát – megnyílt az egyetemi állásbörze

2022. április 6.

Idén tavasszal visszatért a nagysikerű Miskolci Egyetemi Állásbörze, amelynek célja, hogy összekapcsolja a Miskolci Egyetem már végzett vagy a jövőben itt végző álláskeresőket azokkal a kiváló cégekkel, amelyek képzett munkatársakat keresnek.

 

A munkaadók számára ezen a rendezvényen lehetőség nyílik arra, hogy megtalálják a megfelelő jelöltjüket, tájékoztatást nyújtsanak a munkaerő-felvételi igényeikről, állásinterjúkat kínáljanak a jelentkezőknek, valamint személyre szabott tanácsokkal lássák el azokat a látogatókat, akik állás- és szakmai gyakorlati hely keresés, a kiállító cégek megismerése vagy kapcsolatépítés céljából érkeznek a rendezvényre.

 

Az idei börzén mintegy 50, állásajánlatot vagy egyéb karrierlehetőséget kínáló, közvetítő cég várja az érdeklődőket. Mérnöki, gazdasági, pénzügyi, informatikai és egyéb állások közül is lehet majd válogatni.

 

A rendezvényt Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora nyitotta meg, és díjat adott át az egyetemen végzett szakemberek munkába állását, foglalkoztatását leginkább támogató cég képviselőjének, amely idén a MOL Petrolkémia Zrt. lett.

 

A rendezvény délután 16 óráig várja az érdeklődőket.