Elhunyt a kollégiumok egykori igazgatója

2022. április 20.

Dr. Horváth Ferenc vagy ahogy becenevén ismerték „Fred” 74 évig élt. Majd 50 éve, 1973-ban kezdődött egyetemi karrierje ösztöndíjas gyakornokként az akkori Bányamérnöki Kar Geodéziai és Bányaméréstani Tanszékén.

 

1975-től egyetemi tanársegéd volt, 1988-tól adjunktus. 1994-ben kollégiumi nevelőtanár is lett, majd az intézmény igazgatóhelyettese, 1996 és 2012 között pedig első számú vezetője.

 

2004-ben Tessedik Sámuel-díjat kapott munkája elismeréseként.

 

 

Dr. Havasi István, a Geodéziai és Bányaméréstani Intézeti Tanszék vezetője, egyetemi docens a többi között így búcsúzott tőle:

„Ferire, mint egykori geodézia gyakorlati oktatómra nagyon szívesen emlékszem vissza, akivel már egyes, akkori ipari tanszéki munkákban hallgatóként is együtt dolgozhattam. Később pedig, amikor a tanszékre kerültem, több éven keresztül oktatókollégák, és szobatársak is voltunk. Úgy gondolom, a tankörtársaim nevében is mondhatom, hogy a számunkra örök élményt jelentő 1983-as nyári többhetes szovjet termelési gyakorlatra (Moszkva-Leningrád), amelyen ő volt a kísérő oktatónk, a közös élmények kapcsán ma is szívesen gondolunk vissza. A magam részéről tanítványaként, tanszéki kollégájaként, a Geodéziai és Bányaméréstani Intézeti Tanszék vezetőjeként pedig az egykori munkatársak nevében is búcsúzom tőle. Nyugodjék békében! Mindig szívesen fogunk emlékezni rá!”