Nemzetközi Nappal indult a Nemzetközi Hét eseménysorozata

2022. május 2.

Április 25-én tartották a Nemzetközi Napot a főbejáratnál az üveg előcsarnokban, de egész héten zajlott a rendezvénysorozat a Miskolci Egyetemen.

 

Az első nemzetközi Erasmus+ KA107 Staff Week keretein belül szervezték meg a Nemzetközi Napot (International Day), április 25-én.

A rendezvényen, amit Sándor Krisztina, a Miskolci Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője nyitotta meg, szép számmal jelentek meg az intézményben tanuló külföldi diákok.

A tradicionális magyar táncokat az Erasmus Student Network (ESN) hallgatói prezentálták, majd Kántor Boglárka énekelt. Ezután a Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézetének oktatója, Fang Qingxiang a kínai erhu nevű hangszeren játszott, őt követte a gyönyörű hangú Anastasiia Vynychenko (Ukrajna).

 

 

A zenén túl volt kulturális ruha bemutató is, ahol tájegységekre jellemző tradicionális ruhákkal: perúi, indonéz, kínai, kambodzsai, kenyai, nigériai és magyar öltözékekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők és pár mozdulatsor erejéig betekintést nyerhettek a tájegységre jellemző táncokba is.

Az érdekes és színvonalas programok mellett a külföldi hallgatók által készített egyiptomi vegán street foodot a Koshary-t, a jordán konyha érdekességét, a perúi „causa Limeña" citromos avokádóval rétegzett burgonyapüréjét és a klasszikus brazíliai Brigadeiro csokoládé bonbont is megkóstolhatták a nézők.

A Nemzetközi Napot svédasztalos vacsora zárta.