A logisztika köti össze a Dortmundi és a Miskolci Egyetemet

2022. május 13.

Több évtizede tart a kapcsolat a két intézmény között, amely tovább erősödik a jövőben. A logisztika kutatása a tervek szerint egy új központban folytatódik majd.

 

 

A Miskolci Egyetemen indult el először hazánkban a logisztika oktatása az 1980-as évek közepén – mondta Dr. Tamás Péter, a Miskolci Egyetem Logisztikai Intézetének igazgatója, egyetemi docens.

A Dortmundi Egyetemmel kialakított kapcsolatnak köszönhető, hogy a Miskolci Egyetem Logisztikai Intézete a hazai felsőoktatás területén a legmeghatározóbb, és Európában is elismert.

Az egyetem Logisztikai Intézete lesz a magyar felsőoktatásban kialakítandó Logisztikai Kompetencia-központ Hálózat vezetője. Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány által is támogatott Tudományos és Innovációs Park projektben a tervek szerint az egyetem területén egy 3000 négyzetméteres új épületet alakítunk ki a hazai és a nemzetközi vállalatok logisztikai kutatási igényeinek kielégítésére – emelte ki az igazgató.

A Logisztikai Intézet több kollégája dolgozott Dortmundban, rendszeresek a magyar–német hallgatói cserék, és konferenciákat is szerveztek „Dortmundi beszélgetések a logisztikáról” és „Miskolci beszélgetések a logisztikáról” címmel – ezt már Prof. Dr. Illés Béla egyetemi tanár hangsúlyozta. Hozzátette: az oktatási és kutatási kapcsolatnak köszönhetően került Miskolcra az egykori Bay Zoltán Intézet Logisztikai Kutatóintézete is.

A cserekapcsolatokban részt vevő több száz magyar és német egyetemi hallgató tovább erősítette a szakmai együttműködést, amelyben közös kutatási projektek, diplomatervek, doktori fokozatszerzések és konferenciák valósultak meg.

„A logisztika területén elért eddigi eredményeink azt bizonyítják, hogy az egyetemünk kiemelt kapcsolatot jelent a dortmundi egyetem számára – fogalmazott a professzor.

Szakmai és személyes szinten is intenzívebbé válik az együttműködés, a két intézmény közötti együttműködési megállapodás mellett pedig az Európai Unió Erasmus+ programja további lehetőségeket kínál – írta közleményében a Dortmundi Műszaki Egyetem.

„A közös erőfeszítések legfőbb haszna, hogy tanulunk egymás legjobb gyakorlataiból. Ebben az értelemben mindkét intézmény tanulhat és profitálhat. A tudományos kutatás alapja a nemzetközi eszmecsere. A személyes tapasztalatok elősegítik a szakmai együttműködést. A kölcsönös kutatásokat pedig tovább erősítheti, ha meghívjuk egymást expókra, kongresszusokra. A Dortmundban évente megrendezett fontos eseményen, a Jövő Logisztikai Kongresszusán a miskolci delegáció minden évben képviseli a hazai logisztikai kutatást” – fogalmaztak a dokumentumban.