„A lelátón is legyen buli!”

Ezzel a mottóval vág bele sportnagyköveti munkájába Kismarosi Dóra, aki elsőéves gyógytornász hallgatóként jelentkezett a feladatra. Nem meglepő, de a sport az élete, ami eddig Szombathelyhez kötötte. A héten mi leszünk a házigazdája az egyetemi sport legnagyobb hazai eseményének a MEFOB FESZT-nek, ami részben felkészülés a 2024-es Európai Egyetemi Játékoknak, aminek Miskolc Debrecennel közösen ad majd otthont.

ME: Szombathely, a szülővárosod nem a szomszédban van, miért pont Miskolcra esett a választásod?

Kismarosi Dóra: Az úgy történt, hogy mindenképpen gyógytornával akartam foglalkozni. Ilyen képzés a környékünkön is van, de a pontszámok nem úgy jöttek, ahogy szerettem volna, ugyanakkor az itteni Egészségtudományi kart is bejelöltem harmadik helyre és ide fel is vettek. Lassan egy éve itt vagyok és azt kell mondjam, egyáltalán nem bántam meg.

ME: Volt, aki féltett, hogy a nyugati határvidékről idejössz az ismeretlen acélvárosba?

KD: Többen is, de ők is csak hallomás útján tájékozódtak. Én tényleg úgy érkeztem ide, hogy senkit és a várost sem ismertem. De gyorsan belerázódtam és nagyon megszerettem az egyetemet és a környéket is.

ME: Miért pont a gyógytorna érdekel?

KD: Az életem szerves része a mozgás és nagyon érdekel a sportrehabilitáció valamint az állatterápia. Élsporttal sosem foglalkoztam, ám 12 éve lovaglok és néhány éve az atlétikával is közelebbi kapcsolatba kerültem. A Szombathelyi Haladásban kezdtem, azóta is onnan kapom az edzéstervet, amit itt a szuper Sportcentrumban valósítok meg. Ráadásul sikerült találnom egy lovardát is, így azt sem kellett feladnom.

ME: A Miskolci Egyetemen tehát minden adott ahhoz, hogy valaki a tanulás közben se maradjon le az edzésekről.

KD: Így van. Ez is egy nagyon fontos üzenet, amit mindenképpen szeretnék hangsúlyozni.

ME: És mit még?

KD: A sport tökéletes elfoglaltság a problémák megoldására. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is rengeteget ad. Ugyanakkor azzal meg kell küzdeni, hogy sokan kötelezettségnek érzik, ami nem tesz jót a mozgás imázsának. Én azt szeretném megértetni a fiatalokkal és akár idősebbekkel is, hogy a sportot élvezetből jó csinálni.

ME: A legnehezebb lépés mindig az első. Szerintem hogyan érdemes nekikezdeni?

KD: Én arra bíztatnék mindenkit, hogy találjon olyan csapatsportot, amiben kedvét leli. Több dolog miatt is jó. Közösségben mindenki jobban érzi magát. Ha nem vagy egyedül a mozgás is könnyebbé válik, egymást inspirálva jobban megy. Néhány alkalom után pedig már nem érzed „kötelezőnek”. Ezen túl nagyobb empátiával figyelsz másokat és szívesebben leszel szurkoló is.

ME: Magyarország komoly sporthagyományokkal rendelkezik, ám sokszor csak az élsportot emlegetik, nem beszélve az arany kényszerről. A tömegsportról jóval kevesebbet hallani. Hogy látod ezt?

KD: Ebben van igazság. Én azonban optimistán állok hozzá. Mondok egy példát. Nemrég kipróbáltam a kerekesszékes kosárlabdát. Hatalmas élmény volt. Azon túl, hogy őszinte tiszteletet ébresztett bennem, villámgyorsan lett egy új közösség, akikhez tartozom. Nyilván ügyetlenkedtem, de a többiek azonnal befogadtak, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Ez is példa arra, miért érdemes csapatsportokban gondolkodni. És innen már csak egy lépés, hogy szurkolóvá válj. Én szombathelyiként a Falco KC szurkolója voltam – vagyok – akik szenzációs hangulatot tudnak teremteni a lelátón.

ME: Tudnánk mesélni a DVTK női kosármeccseiről mi is.

KD: Jó, jó, értem a célzást. A lényeg azonban mégis csak az: rávenni a hallgatókat arra, hogy legyenek aktív szurkolók. Bulizni sok helyen lehet, szerintem a lelátókon is. Jó hangulat, közösséghez tartozás, izgalmak. Mi kell még? Én mindenesetre nekivágok és mindent beleadok.