Nagy volt az érdeklődés a vegyipari pályaorientációs napon

2022. május 19.

Mintegy 500 általános és középiskolás vett részt a keddi eseményen, ahol megismerkedhettek a vegyipari pálya szépségeivel, többek között a vegyészettel, a vegyiparban elérhető technikusi képzésekkel és a vegyipari gépészettel, emellett pedig érdekes kísérleteket is láthattak.

 

Prof. Dr. Horváth Zita a Miskolci Egyetem rektora nyitóbeszédében úgy fogalmazott: a szakma iránti egyre nagyobb érdeklődést az is mutatja, hogy bár korábban is volt kazincbarcikai telephellyel képzés, ez most megújul és a valós piaci igényekhez igazodva zajlik majd az oktatás. Ráadásul a régióban több olyan nagy cég és vállalat is van, amelyek egyre inkább támaszkodnak az intézményben végzett szakemberekre.

 

Viskolcz Béla a Műszaki Anyagtudományi Kar Kémiai Intézetének igazgatója arról beszélt, hogy a képzés a kampuszon is három és fél évvel ezelőtt indult újra, ám egyre több az érdeklődő, ennek is köszönhető, hogy nemcsak Miskolcon lesz elérhető a szak. „Személyre szabottan, és már az első évfolyamtól két-három fős csoportokban foglalkozunk a diákokkal, ami sokkal hatékonyabb és eredményesebb. Ezt először furcsállták, ám az idő bizonyítja, ez a módszer az igazi.”

 

A diákok érdekes kísérleteket láthattak, nem maradtak el a játékos feladatok és volt nyereményjáték is.

 

Vállalati oldalról részt vett és támogatta a nyílt napot a MOL Petrolkémia Zrt., a Borsodchem Zrt. és a Kiss Chemicals Kft. is, akik rövid videókban mutatkoztak be és ismertették a jövő vegyészei előtt álló lehetőségeket. 

 

A szervezők a cégek mellett a BOKIK (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara), a Műszaki Anyagtudományi Kar és a Gépészmérnöki és Informatikai Kar voltak.