Modellváltó egyetemek rektorai találkoztak Miskolcon

2022. május 20.

A Magyar Rektori Konferencia Modellváltó Tagozatának elnöke, Prof. Dr. Horváth Zita kezdeményezte találkozón az érintett egyetemek vezetői aktuális kérdésekről tárgyaltak.

 

Az egyeztetés apropója részben az volt, hogy a Miskolci Egyetem ad otthont a Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokság nyolc sportágat felvonultató fesztiváljának, a MEFOB- nak, ahol mintegy ezer hallgató versenyzik a csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvényen.

 

A résztvevők körbejárták az „Ország legszebb kampusza” címmel rendelkező Egyetemvárost és megtekintették a sportesemény helyszíneit.

 

A versenyeken túl „A közösségépítéstől a diplomáig” címmel konferenciát is tartanak az egyetemen, ahol neves előadók és sportolók vesznek részt. Többek között Prof. Dr. Mocsai Lajos, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem vagyonkezelő alapítványának kuratóriumi elnöke is előadást tart, de jelen lesz Dr. Kemény Dénes, aki a férfi vízilabda válogatottal három egymást követő olimpián nyert aranyérmet.

 

Nemzetközi részről Shen Zhen az Ázsiai Egyetemi Sportszövetség alelnöke és Delise O’Meally az Amerikai Egyetemi Sportszövetség főtitkára ismertetik a nemzetközi trendeket.

 

A modellváltó egyetemek rektorai a zártkörű tanácskozáson áttekintették a felsőoktatás rendszerében végbement változások elmúlt két évi tapasztalatait, és olyan gyakorlati és strukturális ügyeket vetettek fel, amelyek hozzájárulhatnak az egyetemek még sikeresebb és hatékonyabb működéséhez.

 

Horváth Zita, a tagozat elnöke szerint azért hasznosak ezek a találkozók, mert bár az intézmények komoly versenyt folytatnak a hallgatókért, a modellváltás folyamata minden vezetőnek és egyetemnek kihívás, ugyanakkor vannak olyan szakmai kérdések, amelyekre közös gondolkodással könnyebb válaszokat találniuk.