Miskolci Egyetemi Dolgozói nap és Sportnap

2022. május 24.

Az elmúlt napokban a sporté volt a főszerep, hiszen itt rendezték nyolc sportágban az egyetemi és főiskolai országos bajnokság döntőit. Május 13-án pénteken már egy kisebb „felvezető” esemény is volt, ahol hazai csapatok, a karok és a különböző szervezeti egységek mérték össze sport- és gasztronómiai tudásukat.

 

A rendezvényt a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) Miskolci Egyetemi csoportja szervezte karöltve a Sportközponttal. Az időjárás nem volt túl kegyes, ám az eső után, ha napsütés nem is, de viszonylag csendes lett az idő.

Idén először, a hagyományos barátkozós, beszélgetős, főzős program igazi sportnappá fejlődött. A rendezvény – a baljós dátum ellenére – rendkívül jó hangulatban zajlott.

A rendezvényen tiszteletét tette Prof. Dr. Horváth Zita egyetemünk rektora, aki a dolgozókkal kötetlenül beszélgetve személyesen üdvözölte az egybegyülteket.

A dolgozók, darts bajnokságon, kispályás labdarugó bajnokságban, aerobik óra keretében, csocsó bajnokságban, kötélhúzó versenyen és főzőversenyen vehettek részt, csapatban és egyéniben, a sportágnak megfelelően.

A sporton túl kísérő rendezvényeken is részt vehettek a dolgozók. Volt egészségügyi szűrés az Egészségtudományi Kar közreműködésével (vérnyomás, testzsír, vércukor mérés), az FDSZ munkatársai az érdeklődők számára adtak tájékoztatást különböző kérdésekben, a Közösségi Szolgálati Iroda (KÖSZI) Élményszigetén pedig izgalmas közösségi-, sport- és party-játékokat lehetet kipróbálni.

Legközelebb jövőre, vagy akár már idén, ugyanitt.