Mintegy 500 diák volt az idei Pünkösdi Nyílt Napon

2022. május 24.

Megtelt a XXXVII. előadó, ahová miskolci és környékbeli iskolákból érkeztek diákok a már hagyománnyá vált eseményre. Az előadások mellett labortúrán vettek részt, és a szerencsések kisebb-nagyobb ajándékokkal lettek gazdagabbak a tombolán.

 

A fiatalokat Prof. Dr. Horváth Zita köszöntötte, aki röviden ismertette milyen lehetőségeket rejt az egyetem és milyen hangulat várja azokat, akik a Miskolci Egyetemet választják.

A diákok fiatalos prezentációt láthattak Hulényi Laura előadásában, majd bemutatkozott az egyetemmel szorosan együttműködő Mathias Corvinus Collegium miskolci szervezete is.

Az idei Pünkösd előtti eseményen áhítatot tartott Szikszai Szabolcs református- és Gerlai Pál evangélikus lelkész.

 

 

Ezt követően a fiatalok körbejárták az egyetemet, minden egyes kar gazdag és érdekes programokkal várta őket. A műszaki karok a műhelyeket, laborokat mutatták be, a jogi-, gazdaságtudományi, bölcsész- és egészségtudományi kar pedig izgalmas és elgondolkodtató előadásokat tartottak a megjelenteknek.

A rendezvény tombolahúzással zárult, ahol a szerencsések ajándékokkal lettek gazdagabbak.