Országos Büntetőjogi Perbeszédverseny helyszíne volt egyetemünk

2022. május 30.

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete május 13-án Országos Büntetőjogi Perbeszédversenyt rendezett, ahol az ország valamennyi jogi karának hallgatói vád- és védőbeszéd kategóriában mérhették össze jogi tudásukat és szónoki képességüket.

 

A szakmai zsűri tagja Dr. Gyarmathy Judit, a Kúria főtitkára, Dr. Nagy Gábor Bálint, a Legfőbb Ügyészség osztályvezető ügyésze, illetve Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke volt. 

 

A perbeszédek alapját képező jogesetet a versenyzők a helyszínen kapták meg, amely egy valódi büntetőügyben hozott, anonimizált ítélet történeti tényállásán alapult, így a hallgatók a verseny végén azt is megtudhatták, hogy álláspontjuk mennyire felelt meg az eljáró bíróság által meghozott döntésnek.

 

A perbeszédek kidolgozására 1,5 óra állt a rendelkezésükre, majd ezt követően adták elő vád-, illetve védőbeszédeiket, amelyek hossza legfeljebb 10-10 perc lehetett. A zsűri az értékelésnél figyelembe vette az anyagi jogi megoldást, a perbeszéd felépítését, az előadásmódot, valamint a retorikai képességet is.

 

Karunkat vádbeszéd kategóriában Lindt Roland, míg védőbeszéd kategóriában Adorján Ákos képviselte.

 

 

Vádbeszéd kategória helyezettjei:

 

I. helyezett: Néher Dóra (Széchenyi István Egyetem)

II. helyezett: Varga Benedek (Szegedi Tudományegyetem)

III. helyezett: Szák Donatella (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

 

Védőbeszéd kategória helyezettjei:

 

I. helyezett: Szalay István (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

II. helyezett: Kalmár Anett (Szegedi Tudományegyetem)

III. helyezett Simon Zsuzsanna (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

 

Lindt Roland (Miskolci Egyetem) a Kúria különdíját elnyerte.

 

Köszönetet mondunk a díjak felajánlásáért a Kúriának, a Legfőbb Ügyészségnek, a Magyar Ügyvédi Kamarának és a Wolters Kluwer Hungary Kft.-nek.

 

A rendezvény az Igazságügyi Minisztérium „Jogászképzés színvonalának emelését célzó programja” keretében valósult meg.

Ezúton is gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítő tanáraiknak.