Elismert nemzetközi szaktekintélyek érkeznek a Miskolci Egyetemen működő Közép-európai Akadémiára

2022. június 7.

A Miskolci Egyetemen közel fél éve működik az a Közép-európai Akadémia (CEA), amelynek jóvoltából nemzetközi szaktekintélyek érkeznek és tartanak előadásokat a kampuszon. A CEA az Universitas Miskolcinensis Alapítvány fenntartásában tevékenykedik.

 

A CEA munkájában egyetemi tanárok, jogász professzorok, doktori programban részt vevő fiatalok, valamint a különböző jogterületek kiemelkedő személyiségei dolgoznak együtt nemcsak Magyarországról, hanem Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból, Szerbiából, Szlovákiából és Szlovéniából. A cél egy új szempont, a közép-európai nézőpont és értelmezés hasonlóságainak és különbségeinek vizsgálata és megjelenítése a nyugat-európai jogfelfogáshoz képest.

 

Dr. Fazakas Zoltán József, az intézmény tudományszervezési és jogi igazgatója elmondta „A eddig kutatásaink során könyveket, szakcikkeket publikáltunk, amelyeket a világon többszáz könyvtárnak felajánlottunk. Nemzetközi konferenciákat is szervezünk, és a Junior Programunkon belül doktori programra is fogadjuk a közép-európai hallgatókat. Az eddigi kutatásaink alapján az látszik, hogy a közép-európai nézőpont alapján a vallásszabadság területén a keresztény örökség markánsabban jelenik meg, a családjogot érintő területeken pedig konzervatívabb a megközelítés ebben a régióban, mint Nyugat-Európában”.

 

Dr. Fazakas Zoltán József

Fotó: FB

 

A CEA céljai megvalósításának érdekében Közép-európai Professzori Hálózatot működtet, nemzetközi tudományos konferenciákat és webináriumokat szervez, tudományos publikációs lehetőségeket biztosít, valamint online szakmai felületeket hoz létre és kezel.

 

Az eredmények bemutatására létrehozták a Central European Academic Publishing kiadót, amelynek égisze alatt a jogtörténet, a pénzügyi jog, a nemzetközi jog témakörében már megjelentek különböző kiadványok. A munkajogi témakört tartalmazó kötetet júniusban egy nemzetközi konferencia keretében mutatják be a Miskolci Egyetemen.