Bokrétát kötöttek az épülő, európai szinten egyedülálló egyetemi tudásközpontra

2022. június 25.

Bokrétaeseményen ünnepelték, hogy elérte a szerkezetkész magasságot az épülő egyedülálló európai szintű tudásközpont és levéltár a Miskolci Egyetemen. A Miskolci Egyetem Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltár Nyílt Kutatási Adatforrástár várhatóan jövő nyárra készül el.

Dr. Varga Judit, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében utalt arra, hogy a bokrétaünneppel egy többszáz éves múltra visszatekintő hagyományt követ a többszáz éves Selmeci-hagyománnyal bíró Miskolci Egyetem. Elmondta: a közel 10 milliárd forintos állami támogatással megvalósuló beruházás alapkövét tavaly júniusban rakták le, most pedig már ünnepelni tudják az elvégzett munka jelentős eredményét. A fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke megköszönte a kivitelezésben, valamint az egyedülálló európai szintű tudásközpont és levéltár megvalósításában közreműködők mindennapi munkáját és erőfeszítéseit.

 

A Miskolci Egyetem Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltár Nyílt Kutatási Adatforrástár beruházással országosan is egyedülálló módon jön létre egy felsőfokú oktatási intézmény és egy közgyűjtemény intézményi szintű szövetsége. Közös infrastruktúrát kap a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára és a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum épülete. Az új épületszárnyak tartalmazzák majd a szükséges irodákat, raktárakat és kiszolgáló helyiségeket, bővül az egyetemi Könyvtár, Levéltár, Múzeum raktárkapacitása, további pihenő és találkozó terek is épülnek.

 

„Az állami beruházások jelentős multiplikátor-hatással, munkahelyek teremtésével, az infrastruktúra javításával és a közszolgáltatások emelésével meghatározó mértékben járulnak hozzá a gazdasági folyamatokhoz. És mivel az egész világ küzd az ukrán-orosz háború okozta gazdasági válsággal, az inflációval és az energiaválsággal, az óvatos fejlesztésekre, mint katalizátorokra kimondottan szükségünk van. A magyar kormány biztosította a pozícióit, meghagyta a mozgásterét annak, hogy a fontos beruházásokat nem kell félbehagynunk. A fejlesztések pedig egyértelműen a fiatalok érdekeit fogják szolgálni. Az adatelemző és levéltári központ gyakorlati hasznát tekintve egy igazi kincsesbánya lesz az egyetemi hallgatóknak és a fiatal kutatóknak. Az új központban folyamatosan digitalizálják majd a múlt dokumentumait, rengeteg adat áll rendelkezésére majd a kutatóknak, ami óriási segítség lesz például az irodalmároknak, a történészeknek. Állandó egyetemtörténeti kiállítás és kulturális funkciók, mini tudományos látvány és élményközpont is helyet kap a jövőre elkészülő új épületben. Ebben a fejlesztésben is az látszik, hogy a Miskolci Egyetem, mint igazi universitas a hagyományaira alapozva újul meg. A környezetbarát technológiával épülő, fenntarthatóságot szolgáló tudásközpont az egyetem polgárainak új jövőt biztosít. Büszkeséggel tölt el, hogy egy európai szintű tudásközpont nyílik majd itt, ahol a különböző tudományterületek össze tudnak kapcsolódni” – hangsúlyozta dr. Varga Judit.

 

 

Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora felidézte az egyedülálló európai szintű tudásközpont és levéltár létrejöttének előzményét. Elmonda: történelem kezdődött 2017-ben, amikor felsőoktatásért felelős államtitkárként megszületett benne a korábbi egyetemi könyvtár felújításával és átépítésével együtt járó tudásközpont ötlete.

 

„Napról napra látszik, hogyan halad az építkezés. De nemcsak fizikai, hanem szellemi építkezésről is szó van. Eljutottunk az építkezés legmagasabb pontjáig, az egyedülálló európai szintű tudásközpont és levéltár pedig egy magasabb perspektívát tud nyújtani az intézmény számára. Aktívan tudunk majd bekapcsolódni különböző képzésekbe, a múzeumok éjszakája vagy a kutatók éjszakája programsorozatokba, de a határon túli magyar levéltárosok képzésébe is. Szimbolizálja ez az építmény azt, hogy az egyetemen jól megférnek a humán és a reál tudományterületek egymás mellett, és a jövőben együtt alkotnak olyan szinergiát és értéket, amelyre mindannyiunknak szükségünk lesz. Várhatóan Európa legszebb és legkorszerűbb intézményét tudjuk majd itt megnyitni jövő nyáron” – foglalta össze a Miskolci Egyetem rektora.