Megvan a Miskolci Egyetem első aranya az Európai Egyetemi Játékok történetében

2022. július 28.

Sztankovics Anna sporttörténelmet írt, övé az első arany az Európai Egyetemi Játékok történetében a Miskolci Egyetem sportolói közül. A lengyelországi Lodz-ban zajló nemzetközi sporteseményen július 27-én a Miskolci Egyetem színeit képviselő Sztankovics Anna úszó megszerezte felsőoktatási intézmény első aranyérmét az egyetemi hallgatók részére rendezett nemzetközi versenyen.

 

Az úszók első versenynapján – a Szollár Gergő által felkészített – Sztankovics  Anna az 50 méteres gyorson utasította maga mögé a mezőnyt. Anna rajthoz állt az 50 méteres mellúszásban is, ahol a dobogó harmadik fokát sikerült kiharcolnia. Az 50 méteres mellúszás döntőjében helyet követelt magának a szintén a Miskolci Egyetem színeit képviselő – Pásztor Róbert edzéseit látogató – Vécsei Réka is, aki az előkelő ötödik helyet szerezte meg. Gratulálunk a sportolóknak!

 

 

A képen: Sztankovics  Anna az 50 méteres gyorson szerzett aranyérmével középen