Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

2022. szeptember 9.

A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

A magyarországi egyetemek közül a harmadik legjobb eredményt érte el a Miskolci Egyetem a 2022-es Európai Egyetemi Játékokon, a több mint 400 európai egyetemet felvonultató nemzetközi seregszemlét követően pedig a 35. helyen szerepelt az intézmény az 2022-es éremtáblázaton. Egy aranyérmet, két ezüstérmet és két bronzérmet szereztek a Miskolci Egyetem hallgatói a Lengyelországban megrendezett nagyszabású sporteseményen. 2024-ben a Miskolci Egyetemen és a Debreceni Egyetemen a sor, a két megyei jogú város és a két egyetem lesz a házigazdája az Európai Egyetemi Játékoknak.

Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora emlékplaketteket adott át az eredményesen szereplő sportolóknak és edzőiknek, a rendezvényen közreműködő önkénteseknek pedig oklevelet. Az északkeleti régió meghatározó felsőoktatási intézményének vezetője megköszönte a sportolók kitartását a versenyre való felkészülés során, valamint az edzők és a szervezők munkáját is.

Juhász Péter, a Magyar Egyetemi-Főiskola Sportszövetség főtitkára gratulált a versenyzők eredményéhez, ugyanakkor előrevetítette a 2024-es sportesemény jelentőségét. Úgy fogalmazott: több mint 4000 sportoló 20 sportágban fog megmérkőzni Magyarországon 2024-ben az Európai Egyetemi Játékokon, ezzel hazánk történetének legnagyobb létszámú multisport eseményére készül a Miskolci Egyetem két év múlva nyáron. Hozzátette: rengeteg fejlesztés valósul meg, és fog még a jövőben is, annak érdekében, hogy 2024-ben minden idők legjobb és legszínvonalasabb eseménye jöjjön létre.

Veres Pál, Miskolc polgármestere a házigazda város nevében kiemelte a közösség erejének fontosságát, valamint azt, hogy a sikeres és eredményes egyetemisták legjobb példái annak, hogy a tanulást össze lehet egyeztetni a sporttal.

Eredményeink még egyszer:

Úszás:

Sztankovics Anna – 50 méteres gyors aranyérem

Vécsei Réka - 200 méteres vegyesúszás ezüstérem

Vécsei Réka – 100 méteres hátúszás ezüstérem

Sztankovics Anna – 50 méteres mellúszás bronzérem

Vécsei Réka – 50 méteres mellúszás 5. hely

Vécsei Réka – 50 méteres hátúszás 6. hely

Vécsei Réka – 200 méteres mellúszás 10. hely

 

Judo:

Czerlau Jennifer – bronzérem

 

Karate:

Tóth Vanda - 7. hely

 

Csapatsportok:

Férfi kosárlabda csapat – 8. hely

Női 3x3 kosárlabda csapat – 12. hely

Férfi strandröpladba csapat - 23. hely