Pénzre váltható tudás (Videóval frissítve!)

2022. szeptember 26.

Klímavédelmi, pénzügyi és ügyviteli információk kerültek terítékre azon a KKV Fórumon, amit a Miskolci Egyetem, a Grant Thornton és Miskolc Megyei Jogú Város szervezett, a Miskolci Egyetemen.

- Magától értetődő, és nemcsak a háborús helyzet miatt és a mostani energiaválság okán, hogy a klímaügy került az érdeklődésünk homlokterébe – mondta a rendezvényt köszöntő Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, aki a többi között a Műszaki Földtudományi Kart említette, ahol a környezetvédelem témaköre mind az oktatás, mind a kutatás területén folyamatosan jelen van. - Képzési portfóliókban, alapszaktól a szakirányú képzésekig bezárólag a klímaügy és a környezetvédelem is megjelenik nálunk – hangsúlyozta a rektor.

- Annak a tudástőkének, ami az egyetemen felhalmozódott, egyre nagyobb szükségét látja a gazdaság és a társadalom, hogy ezt a tudást társadalmasítsuk. Vagyis ne csak a kutatók foglalkozzanak vele, hanem ez a tudás szélesebb körben terjedhessen. Másrészt pedig politikai döntéshozók felé tudjunk olyan szakmai ajánlásokat tenni, amely a döntéseiket megkönnyíti – utalt arra a rektor arra, hogy az energiahelyzet kezelésére három munkacsoportok alakult az elmúlt időszakban, mindháromba meghívták a Miskolci Egyetem kutatóit – összegezte Dr. Horváth Zita. (A boon.hu tudósítása alapján)

 

 

Dr. Szalontai Lajos, a Műszaki Földtudományi Kar dékánhelyettese ’Klímavédelem és Klímaadaptáció a Miskolci Egyetemen’ címmel tartott előadást, melyben arra igyekezett rávilágítani, hogy a Miskolci Egyetem – ez a nyolc karral rendelkező universitas –, hogyan tud jelentős szerepet játszani az oktatáson és a kutatáson keresztül a klímavédelemben. „Egyre növekvő szükség van az ipar részéről arra, hogy közösen gondolkodjunk, és ne önálló entitásként működjön egymás mellett a gazdaság és az egyetem, hanem összefonódva” – emelte ki.

A fórum első etapjában bemutatkozott Miskolc város, mint a TOP 100-ba bekerült klímasemleges város, majd bemutatkozott a Miskolci Egyetem A Miskolci Egyetem kompetencia tára és kutatási potenciálja. A második etap során a Grant Thornton adótanácsadócég ismertette a szektor számára elengedhetetlen pénzügyi és ügyviteli információkat.