Kuriózumok az egyetem ásványgyűjteményében

2023. február 16.

A Miskolci Egyetem ásványgyűjteménye az egyik legkorábbi oktatási célú földtudományi kollekció. A XXXIX. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon ez a tárlat is látogatható lesz március 11-12-én.

Az ásványgyűjtemény tudománytörténeti szempontból is jelentős. A Miskolci Egyetem Ásvány- és Kőzettani Tanszéke mineralógiai gyűjteményeinek eredete ugyanis visszavezethető az 1735-ben Selmecbányán alapított bányászati-kohászati tanintézethez, majd az abból kialakult Bányászati Akadémiáig.

 

 

A kollekció a bánya- és kohómérnökképzés helyszíneit követve Selmecbányáról először 1918-ban Sopronba, majd onnan részletekben 1951-ben és 1959-ben Miskolcra költözött. Történetében ekkor új időszámítás kezdődött, az utóbbi két évtizedben pedig rég nem látott tempóban fejlődött a gyűjtemény. A kutatási témák a korábbiaknál szerteágazóbbá váltak, a kor kihívásainak megfelelően megjelent a környezeti ásványtan, a meddőhányók komplex vizsgálata, a stratégiai szempontból fontos, úgynevezett kritikus elemek kutatása. A gyarapodásban a munkatársak terepbejárásai, egyedi vásárlások, illetve adományok játszották a főszerepet. 

A Miskolci Egyetem ásványgyűjteménye ma mintegy 7400 tételből áll, ebből mintegy 1000-1200 példány képviseli a selmeci periódust. A kollekció - kiegészülve a földtudományok más gyűjteményeivel – ma is a hallgatók eredményes oktatását szolgálja.

A Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál honlapja >>