Nagykamasz lett azt egyetem segítőkutyája

2023. február 17.

Atom, a labrador nap mint nap feltűnik gazdájával együtt a Miskolci Egyetemen. Erre külön rektori engedélyt is kapott nevelője, hogy az egyetem is terepe lehessen a leendő vakvezető kiképzésének. Atom most egy szerető családban nevelkedik, ezután majd egy kiképzőhöz kerül, ahol megtanulja a vakvezetés alapjait, hogy aztán felnőve egy látássérült társa és segítője lehessen.

 

 

Varga László az egyetemen dolgozik, és nemrégiben csatlakozott a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola önkéntes kölyöknevelő programjához, így Atom az ő családjában cseperedhet fel.
- Egyre inkább készül arra feladatra, amelyre nagy szüksége lesz egy látássérültnek, hogy segítőtársa és vezetője legyen - mondta Varga László, az Oktatási és Minőségbiztosítási Igazgatóság informatikai munkatársa, Atom nevelője.

Atom most 8 hónapos, és körülbelül másfél éves koráig élvezi majd Varga Lászlóék vendégszeretetét. - Az alapok megtanítása is a feladatunk, hogy amikor majd kiképzésre kerül, akkor ne a kiképzőnek kelljen ezekkel az alapfeladatokkal foglalkoznia - ismertette. Atom így már ismeri a vezényszavakat, megáll a járda szélén, fegyelmezetten tud viselkedni, és jól boldogul buszon vagy villamoson való utazás során is. Még néhány hónap, és a kiképzőjénél folytatja majd a felkészülést.

- Mi ezt a kutyát azért vállaltuk, hogy valakinek majd a későbbiekben a segítőtársa legyen. Nekem a kudarc az lenne, ha valamilyen oknál fogva nem lehetne vakvezető kutya, bármilyen okból kifolyólag. Az szeretném, ha megfelelne ezeknek a kritériumoknak – mondta Varga László.