„A tudást bátran kell használni” – Diplomaátadó: GTK, ETK

2023. február 21.

A Gazdaságtudományi Karon és az Egészségtudományi Karon a 2022/2023 tanév őszi félévében végzettek diplomájukat ünnepi szenátusi ülés keretében vették át február 21-én. Az eseményen habilitációs oklevelet, a hallgatói teljesítményt elismerő Bosch-díjat, valamint a Kiváló oktató- és Becsület Diplomákat is átadták.

„A sors úgy hozta, hogy a diplomájukhoz kaptak egy különleges ajándékot is. A jelenlegi nagyon bizonytalan és kockázatokkal terhes világgazdasági helyzetben ugyanis olyan körülmények között tehetik próbára a tudásukat, amilyenekre évtizedek óta nem volt példa” – fogalmazott a frissdiplomásokat köszöntő Pleschinger Gyula, a Monetáris Tanács tagja, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke. „Az egyetemen nagyon sok lexikális tudást szereztek, emellett megtanultak tanulni, összefüggéseket felismerni és kreatívan gondolkodni. Mind a lexikális tudást, mind ezeket a képességeket gondosan meg kell tudniuk őrizni, és használniuk kell bátran, hiszen önök azok, akik friss és új lendületet tudnak majd hozni a gazdaságba” - mondta.

Pleschinger Gyula, a Monetáris Tanács tagja, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke

 

A frissdiplomásokat Veresné Dr. Somosi Mariann, a Gazdaságtudományi Kar dékánja Széchenyi István Béla fiához írt intelmeiből vett gondolatokkal indította útjukra. Az 1857 novemberében született írásból a gondolkodó, a kötelességeit felismerő és teljesítő, tevékeny ember példáját idézte követendő mintaként. Széchenyi szavaival: „Vizsgáld meg hajlamaidat; vedd fontolóra kötelességeidet, teljesítsd őket lelkiismeretes pontossággal, s akkor olyan nyugalom, olyan jóleső érzés fog eltölteni, amit nem ismersz, amit soha sem ismertél, amit Te csak most fogsz…” Útravalóként hozzátette: ahogy a mindennapi életben, úgy a szakmai munkában is fontos együttműködni másokkal, mert a társadalmi közösséget is az viszi előre.

Záró beszédében a Miskolci Egyetem rektora, Prof. Dr. Horváth Zita felelevenítette: az egyetem nemzedékről nemzedékre igyekszik szakmai tudást, magas szintű ismereteket, a munkaerőpiacon hasznos kompetenciákat átadni. Sokszínű képzési palettájával a Miskolci Egyetem erre rendkívüli lehetőségeket kínál, megteremti a lehetőségét a szakmai sikereknek.