Freshmen’s Days: támogatás és csapatépítés a nemzetközi hallgatóknak

2023. március 2.

A nemzetközi hallgatókat köszöntötte a Freshmen’s Days programon a Miskolci Egyetem Tudományos és Nemzetközi Igazgatósága. A 2022/2023-as tanév tavaszi félévében közel 100 új külföldi hallgató kezdi meg a tanulmányait az universitason.

Hagyomány, hogy a Miskolci Egyetem köszönti az újonnan érkező nemzetközi hallgatókat a campuson. Február végén a tavaszi félév is orientációval indult, ahol a Tudományos és Nemzetközi Igazgatóság kollegái, illetve a nemzetközi hallgatók hallgatói önkormányzatának képviselői, az ESN Miskolc (Erasmus Hallgatói Hálózat Miskolc), az ISAN (Nemzetközi Hallgatói és Alumni Szervezet) elnöke, valamint az SHSN (Stipendium Hungaricum Mentor Hálózat) mentorprogam vezető mentora tartottak előadásokat. A találkozón résztvevők a felmerülő adminisztratív problémákra kaptak válaszokat, majd a Miskolci Egyetem karainak képviselői segítették a külföldi hallgatókat a beiratkozásban és a tárgyfelvételben.

A Freshmen’s Days kétnapos eseménysorozat során a nemzetközi hallgatók kvíz-esten, csapatépítő programokon is részt vehettek. A „Ki vagyok én?” játékoktól kezdve, a „Végtelen gombolyagon” keresztül a karaokén át, több mindent kipróbálhattak. A szemeszter során számtalan további program vár rájuk a Miskolci Egyetemen, amelyek abban támogatják őket, hogy otthon érezhessék magukat.

 

 

A nemzetközi hallgatók többször megfogalmazták már, hogy nemcsak a Miskolci Egyetem képzéseivel elégedettek, hanem a támogató szolgáltatásokkal is.