Atlétáink Kínában versenyeznek

2023. augusztus 2.

Az Egyetemi Világjátékokon gátfutó, távolugró, gyalogló és úszó is képviseli a magyar színeket a Miskolci Egyetemről.

Az augusztus 8-ig tartó Egyetemi Világjátékokon – korábbi nevén Universiadén – 12 sportágban 113 egyetemista sportoló képviseli a magyar színeket. A chengdui universiade-n a Miskolci Egyetem hallgatójaként Sztankovics Anna úszónak, Spiller Tiziana gyaloglónak, valamint atlétikában Tóth Anna gátfutónak és Bacsa Fanni távolugrónak is szoríthatunk.

Az atléták edzője, Tigyi József szerint a Kínában rendezett világverseny a legnagyobb és a legrégebbi hagyományokra visszatekintő egyetemi rendezvény kiemelt fontosságú verseny. A Miskolci Egyetem Testnevelési Intézeti Tanszékének mesteroktatója elmondta, hogy tanítványai akár nagyon komoly világranglista pontokat is szerezhetnek majd itt.

Bacsa Fanni és Tóth Anna

 

„Úgy gondolom, hogy ez egy hatalmas élmény lesz, ami egy hatalmas lehetőség is egyben” – nyilatkozta indulás előtt Tóth Anna, a DVTK gátfutója, a Miskolci Egyetem hallgatója. „Nekem ez már a jövő évi szezonra is pontszerzési lehetőség, ezért is nagyon várom, és remélem, hogy nagyon jól fogok szerepelni.”

Bacsa Fanni távolugró egy jó sorozatot szeretne elérni. „Számomra nagyon jó élmény, hogy újra kikerültem egy nemzetközi versenyre. Versenyszámomban nagyjából az egyéni csúcsaim közelében szoktam ugrani, ezért remélem, hogy egy egyéni csúcs is benne lesz” – mondta.

 

Edzőjük, Tigyi József szerint sokféle forgatókönyv lehetséges, de a budapesti világbajnokság miatt az igazi menők közül kevesen lesznek majd ott a kínai versenyen, ami lehetőséget ad a jó szereplésre. „Anna esetében - mivel ő jelenleg az abszolút felnőtt világranglistán is az első 50-ben van - az valószínűsíthető, hogy jó időt ér el. Én szeretném, hogy 13 másodpercen belül fusson és döntőbe jusson, az ő eredményei mellett ez nem egy irreális elvárás. Fanni esetében, távolugrásban szép teljesítmény lenne, hogyha bejutna a tizenkettes döntőbe a selejtezőből. Ehhez 6 méter fölött kell ugrania” – emelte ki az edző.