TDK tehetségünnep

2023. október 9.

A Tudományos Diákköri (TDK) munkában legeredményesebb hallgatók, illetve a támogatásukban kiváló eredményeket felmutató konzulensek is elismerésben részesültek a Miskolci Egyetem TDK-ünnepén.

A tehetségekkel való kiemelt törődésnek több formája létezik a Miskolci Egyetem keretein belül, melyeknek átfogó rendszere jól átlátható, elemei egymásra épülnek. Ide tartoznak a felsőoktatási intézménybe való bekerülés megkönnyítését elősegítő, középiskolások számára szervezett versenyek, kurzusok, a tudományos diákkör, a szakkollégiumi rendszerek, hallgatói külföldi ösztöndíjak, maguk a doktori iskolák, későbbiekben pedig a posztdoktori pályázatok, kutatói külföldi ösztöndíjak, tanulmányutak.

A tehetséggondozás feltétlenül plusz odafigyelést, energiát követel az oktatótól. Külön kell foglalkoznia a hallgatóval, motiválnia kell – talán az a legfontosabb, hogy olyan célt helyezzen a hallgató elé, amelynek elérése előbb-utóbb a hallgató saját célja (is) lesz –, számos kiegészítő tananyagot, forrást, illetve az előre haladásához szükséges tárgyi feltételeket kell biztosítania számára.

Ezt a munkát köszönte meg a Miskolci Egyetem vezetése a legsikeresebb konzulenseknek. A 2022. évi intézményi TDK-n 14 oktatónak ítélte oda a ’Kiváló Konzulens’ díjat a Tudományos Diákköri Tanács.

A díjakat Prof. Dr. Szűcs Péter rektorhelyettes és Vadászné Prof. Dr. Bognár Gabriella ETDT elnök adta át szeptember 19-én.

Kiváló Konzulens elismerést kaptak:

 

Az ünnepi díjátadó ülésen azok a hallgatók is elismerést vehettek át, akik a 2022. év tavaszi, illetve őszi TDK Konferenciáján a legeredményesebbek voltak.

Az intézményi TDK első helyezettjei:

MFK

 

AVK

 

GÉIK

2022. ősz

 

ÁJK

 

GTK

2022. tavasz

2022. ősz

 

BTK

 

ETK

 

BBZK