Stratégiai együttműködés a MOL-lal, bővülő tématerületeken

2023. október 19.

Stratégiai együttműködési szerződést kötött a MOL és a Miskolci Egyetem hároméves időtartamra az oktatás és az alkalmazott kutatás területén fennálló több évtizedes kapcsolatuk tovább erősítésére. A vállalat és az egyetem a hagyományos műszaki földtudományok, a vegyipari és a petrolkémiai gépészet mellett olyan új területeken is együttműködik, mint a hulladékkezelési technológiák.

A három évre szóló stratégiai megállapodás célja, hogy az egyetem szakképzett utánpótlást biztosítson a MOL-csoport számára, továbbá több területen tudományos támogatást nyújtson a vállalat tevékenységhez. Olyan témákban működnek együtt, mint a vegyipari és petrolkémiai gépészet, valamint a hulladékkezelési technológiák, köztük az anyagtudományok, a műszaki földtudományok, a polimertechnológia és a kohászat. 

Az együttműködés keretében már több projektet is elindítottak: a MOL és a Pannon Egyetem közös Körforgásos Gazdasági Kompetencia Központ projektjében a Miskolci Egyetem technológiai szakértőként vesz részt. Emellett hozzájárul a hidrogéntechnológiai fejlesztésekhez, valamint az akkumulátor-újrahasznosítás és a kutatás-fejlesztés terén végzett munkákhoz. 

 

 

A MOL-t több évtizedes kapcsolat fűzi az egyetemhez, hiszen a miskolci oktatási intézmény a MOL szakember utánpótlásának egyik legfontosabb bázisa. Emellett számos sikeres technológiafejlesztésben működtek együtt. Ilyen például a kőolajmezők termelését növelő, úgynevezett polimer-tenzides eljárás, amelynek kidolgozását és nemzetközi piacra vitelét az egyetem és a vállalat közösen valósította meg. 

Megújult stratégiánkban kiemelt szerep jut a vegyipar és a petrolkémia megújításának, valamint a körforgásos gazdaság beindításának. A Miskolci Egyetem számos, számunkra fontos területen rendelkezik kiemelkedő kompetenciákkal, így biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező években nagyot léphetünk előre céljaink gyakorlati megvalósításában. Fontosnak tartjuk, hogy az egyetemről kikerülő szakemberek a magas színvonalú tudományos ismeretek mellett már a tanulmányaik során olyan gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, amellyel bekerülhetnek a vállalati szakértők és vezetők élvonalába” – mondta Világi Oszkár, a MOL- csoport vezérigazgató-helyettese. 

Az utánpótlást az egyetem számos szakon támogatja, így többek között a MOL számára kiemelten fontos gépész-, rezervoár- és környezetmérnöki területeken, de hulladéktechnológiai szakértőket és ipari beruházási szakmérnököket is képez. 

„Más elvárások fogalmazódnak meg a 21. században az átalakuló felsőoktatás felé, amelyben a kutatásfejlesztésnek erősödnie kell az oktatási tevékenység mellett. A Miskolc Egyetem valódi innovációs ökoszisztémát kínál az ipar számára, ezzel is szolgálja az Észak-kelet Magyarországi Gazdasági Régió érdekeit. A Miskolci Egyetem számtalan kapcsolatot ápol a régió gazdasági szereplőivel, a MOL-csoport pedig évtizedekre visszamenően természetes partnere az intézményünknek. A közel egy évtizedes intenzív múltbeli együttműködésre építve az előttünk álló három évben magasabb fokozatba kapcsolhatunk” - emelte ki Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora.  

Az oktatás és szakemberképzés területén is rendkívül szoros az együttműködés: 2008-ban kezdte meg a működését a petrolkémiai tanszék az Anyagtudományi Karon, 2018 óta működik a MOL Petrolkémia Gépészeti Intézeti Tanszék a Gépészmérnöki és Informatikai Karon, valamint 2014 óta a Kőolaj- és Földgázintézeti MOL Tanszék a Műszaki Föld- és Környezettudományi Karon. 

Az együttműködés fontosságát jelzi, hogy a MOL gépészmérnök utánpótlásának 90 százaléka innen származik, ami nem csak a földrajzi közelségnek köszönhető, hanem a hosszú múltra visszatekintő szoros együttműködésnek is, valamint annak, hogy a régióban egyedülálló módon vegyipari gépészmérnököket is képeznek. A gépészmérnök mesterképzés duális tananyaga mellett a teljes gépész- és villamosmérnöki alap- és mesterképzés tananyagtartalmát is közösen dolgozta ki az egyetem és a MOL: utóbbihoz az MOL Petrolkémia (MPK) mérnök szakembereiből álló csapat nyújtott segítséget. Számtalan kihelyezett oktatást és egyetemi órát is tartanak az MPK kollégái, így biztosítva, hogy a hallgatók mindennapi tanulmányaiban is hangsúlyt kapjon a gyakorlati ismeretanyag. 

Az egyetem a MOL legjobban képzett rezervoár mérnökeit adja, de a többi karon végzett hallgatók is jelentős utánpótlásbázist képeznek, hiszen vegyészmérnök, anyagmérnök, közgazdász, logisztikai szakértő kollégák is szép számmal csatlakoznak a MOL-csoporthoz tanulmányaikat követően. 

A két fél közti kapcsolat kiemelt jelentőségét mutatja, hogy Világi Oszkárt, a MOL- csoport vezérigazgató-helyettesét a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagjává választották.

 

A stratégiai szerződés aláírói: Homonnay Ádám, a MOL-csoport Kutatás-Termelés operáció ügyvezető igazgatója; Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora; Világi Oszkár, a MOL- csoport vezérigazgató-helyettese; Huff Zsolt, a MOL-csoport Downstream Termelés ügyvezető igazgatója