A Miskolci Egyetem kutatói a kutatói világrangsorokban

2023. október 30.

„A világ legjobb 100 000 kutatója” Ioannidis-listán a Miskolci Egyetem több kutatója is szerepel.

Az eredményeket Prof. Dr. Kaptay György, a Miskolci Egyetem tanára, az MTA rendes tagja összesítette, ennek szerkesztett változatát közöljük.

John P. A. Ioannidis (görög-amerikai orvos-tudós, író, a Stanford Egyetem professzora) és munkatársai 2017 óta jelentetik meg kisebb-nagyobb kihagyásokkal „a világ legjobb 100.000 kutatója” listákat egy olyan algoritmust használva, ami nem a csoportos, hanem az egyéni tudományos kiválóságra fókuszál és kiindulási adatként főleg a kutatóktól független Scopus hivatkozásait használja.

A legutóbbi lista 2023 őszén jelent meg ( itt >> https://elsevier.digitalcommonsdata.com/datasets/btchxktzyw/6 ).

A hivatkozási link alatt valójában két listát látunk. Ez azért van, mert az egyik lista kumulatív adatokat tartalmaz és az 1960–2022 között kapott hivatkozások alapján állapít meg sorrendet. Ebben nyilván előnybe kerülnek az idősebbek, mint azok, akik jóval 1960 után születtek.

A második lista az utolsó vizsgált év (2022) hivatkozásai alapján készült, ebben a fiatalabbak kerülnek relatív előnybe az idősebbekkel szemben, hiszen az utóbbiak ma már nem feltétlenül publikálnak (sőt, már nem feltétlenül vannak életben).

A globális lista a Miskolci Egyetemről 11+1 kutatót nevesít, akik rövidebb-hosszabb ideig szerepeltek Ioannidis listáján. Az egyetem listája a 2022-es év figyelembevételével új névvel sajnos nem gazdagodott.

 

A Miskolci Egyetem eredményei a Ioannidis-féle listákon

(1 sorszám = a világ legjobb kutatója)

A sorrend: legtöbb előfordulás, majd ezen belül legjobb helyezés az első előforduláskor****

 

Név

Kutatási terület

1960-… év

sorszám

… év

sorszám

Kaptay György

Anyagtudomány

1960-2017

1960-2018

1960-2019

1960-2020

1960-2021

1960-2022

86.607

77.793

69.171

62.880

59.223

56.101

2013

2017

2019

2020

2021

2022

38.060

39.804

25.503

22.095

28.212

24.600

Mucsi Gábor*

Bányászat-kohászat

1960-2019

1960-2020

1960-2021

1960-2022

---

764.063

---

581.215

2019

2020

2021

2022

391.865

183.486

205.762

189.729

Farkas József*

Bányászat-kohászat

1960-2019

1960-2020

1960-2021

1960-2022

932.810

1.008.664

---

1.087.067

2019

2020

2021

2022

---

---

---

---

Kékesi Tamás*

Bányászat-kohászat

1960-2019

1960-2020

1960-2021

1960-2022

999.566

1.032.745

---

1.139.194

2019

2020

2021

2022

---

---

---

---

Cabezaz Hebiherto*

Energia

1960-2020

1960-2021

1960-2022

188.829

191.979

202.111

2020

2021

2022

---

---

---

Jármai Károly*

Bányászat-kohászat

1960-2020

1960-2021

1960-2022

945.834

---

898.712

202

2021

2022

---

---

---

Hernádi Klára*, **

Alkalmazott fizika

1960-2021

1960-2022

109.553

111.108

2021

2022

---

265.971

Szebeni János***

Gyógyszerészet

1960-2018

36.999

2018

---

Winkler Gábor*

Endokrinológia

1960-2021

269.486

2021

---

Kovács György*

Alkalmazott fizika

---

---

2021

234.545

Kundrák János*

Anyagtudomány

1960-2021

425.474

2021

---

* nem a legjobb 100 000-ben vannak benne, hanem „csak” tudományterületük legjobb 2 százalékában, amit csak 2019 óta vesz figyelembe a Ioannidis-féle lista (azt megelőzően csak a „legjobb 100 000”-es listák léteztek)

** Hernádi Klára 2021 előtt is rajta volt a listákon, de a Szegedi Egyetem képviseletében

*** Szebeni János rajta van a többi listán is, de a Semmelweis Egyetem képviseletében

**** A legjobb 100 000-ben szerepel a Miskolci Egyetemről Tóth S. László is, de a Lorraine Egyetem képviseletében

 

A táblázatban a Miskolci Egyetem kutatói többségének a sorrendje 100 000 feletti, ami azért van így, mert 2019 óta a világ legjobb 100 000 kutatóján túl azokat is feltüntetik, akik bekerültek saját tudományterületük legjobb 2 százalékba, de ezzel nem fértek bele a legjobb 100 000 kutató közé.

Érdemes említést tenni a két rangsor kapcsolatáról. Akinek az éves rangsorban előkelőbb a helyezése, mint a kumulatív rangsorban, az a következő évben a kumulatív listán is előre lép, és fordítva. Ebből az is következik, hogy ha valaki nem szerepel az éves listákon (mivel ott a legjobb 2 százalékba sem fér be), akkor helyezése a kumulatív listán a következő évben romlani fog. Ez mindenkire igaz, kivétel Farkas–Kékesi–Jármai „bányász-kohász” professzorokra, akik éves listákon egyszer sem szerepeltek, ezért az 1960–2020-as kumulatív listán való szereplés után (sajnálatosan, de logikusan) eltűntek az 1960–2021-es kumulatív listáról, viszont aztán újra feltűntek az 1960–2022-es kumulatív listán, ráadásul (Jármai Károly kivételével) tovább romló helyezéssel. Mi itt, a Miskolci Egyetemen örülünk ennek a nagyszerű nemzetközi eredménynek, de ne próbáljunk mindig mindent megérteni… – zárta elemzését Prof. Dr. Kaptay György.