Cziffra György emléknap

2023. november 6.

Emléktábla-avatással, filmvetítéssel, valamint Kovács Kati énekesnő és Balázs János zongoraművész koncertjével emlékeznek Cziffra Györgyre a Miskolci Egyetemen november 8-án.

A világhírű muzsikus tiszteletére délután emléktáblát avatnak az egyetem főépületének előcsarnokában, amelyet Máger Ágnes miskolci festőművész készített. Ezt követően a zongorista életét feldolgozó, Petrovics Eszter rendezte Cziffra100 - Tele van a két kezem boldogsággal című filmet vetítik a régi aulában. A másfél órás alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Cziffra György születésének 100. évfordulója alkalmából, hogy bemutassa a világhírű zongoraművész sorsát és művészetét.

A napot Cziffra György Emlékest zárja, amelyen Kovács Kati és Balázs János ad koncertet a díszaulában.

Cziffra György (1921–1994) Magyar Örökség díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész a nemzetközi koncerttermek ünnepelt zongoristája volt. Életútjának sajátos kitérője kötődik a Miskolci Egyetemhez. A „csodazongorista”, ahogy a fővárosi zenei közéletben nevezték, 1950-ben feleségével és kisfiával együtt megpróbált Nyugatra disszidálni, de elfogták és kényszermunkatáborba zárták. Az akkor Rákosi Mátyás pártfőtitkár nevét viselő Nehézipari Műszaki Egyetem építkezésén dolgoztatták a kőfaragó üzemben. A kényszermunkatáborból 1953-ban szabadult, majd a pesti bárok sztárja lett. Az 1940-es évek slágerei mellett mindig repertoárján voltak a klasszikus darabok, köztük Liszt és Chopin művei. Parafrázisai, átiratai a mai napig a klasszikus zenei koncertműsorok részét képezik.

Ezt az időszakot idézi vissza Kovács Kati és Balázs János estje. A koncerten Kovács Katitól többek között az elmúlt hatvan év klasszikus dalai hangzanak el, Balázs János zongoraművész pedig Cziffra György leggyakrabban játszott repertoárjából válogat. A koncert közben Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora a két előadóval közösen idézi fel a pesti bárkorszak hangulatát és ikonikus történeteit.

Koncert jegyár: 3000,- Ft
Jegyvásárlás online itt (jegy.hu) >>

A Miskolci Egyetem hallgatói és dolgozói 1000 forintos kedvezményes áron, kizárólag készpénzes fizetéssel tudnak jegyet vásárolni az egyetem ajándékboltjában.