„A tudomány gazdagabbá teszi az életet”

2023. november 7.

A társadalom számára kiemelkedően fontos, hogy megbízható, hiteles emberek, biztos értékrenddel szolgálják a közösség javát – hangzott el üzenetként a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának (MAB) a „Magyar Tudomány Ünnepe” alkalmából tartott idei rendezvényén, a MAB miskolci székházában. Az ünnepi ülésen adták át a MAB díjait az észak-magyarországi régióban jelentős eredményeket elért kutatóknak, akik közül többen a Miskolci Egyetem oktatói.

 

 

A Magyar Tudós Társaság létrehozásáról 1825. november 3-án határozott a pozsonyi országgyűlés. Megalapításához gróf Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel, amivel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megvalósulását. Ez a nap hivatalosan 2003 óta a magyar tudomány ünnepe, amely a tudománynak és az azt művelőknek a társadalomban betöltött kiemelkedő szerepét hangsúlyozza – emlékeztetett a „Magyar Tudomány Ünnepe 2023” rendezvénysorozat miskolci megnyitóünnepségén Kocsis Károly, a tudós testület Miskolci Területi Bizottságának elnöke.

A tudomány ünnepének idei mottója, a „Tudomány: válaszok a globális kihívásokra” idézi Széchenyi István gondolatait, aki az Akadémia megalapításakor úgy fogalmazott, hogy a tudósok munkájának lényege az „emberiség megajándékozása” – mondta köszöntőjében Hudecz Ferenc akadémikus, az MTA alelnöke. Fontos feladatuknak nevezte a tudományos kutatások valós és hiteles eredményeinek közvetítését a társadalom felé, amelyben a regionális kutatóműhelyeknek is jelentős a szerepe. A tudománybarát társadalom megteremtéséhez ugyanakkor meg kell szólítani a fiatalokat, ami nemcsak egy új tudományos közösség megteremtéséhez, hanem a tudományos élet jövője szempontjából is elengedhetetlen – emelte ki.

A tudomány művelőinek legnagyobb regionális műhelye Észak-Magyarországon a Miskolci Egyetem, ahol a térség kutatóinak nagy része dolgozik, így természetes szimbiózisban él a tudós világgal. A fiatalok képzésével szerepet vállal abban is, hogy megértesse: a tudomány művelése létszükséglet, hiszen az embert körülvevő világ tárgyainak és eszközeinek mindegyike közvetett vagy közvetlen kapcsolatban van vele – emelte ki Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. „A tudomány gazdagabbá teszi az életünket. Ez a tudomány ünnepének üzenete” – fogalmazott.

A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának ünnepi rendezvényén adták át a regionális testület elismeréseit a térség kutatóinak, akik közül többen a Miskolci Egyetemen oktatnak.

 

Kitüntető Tudományos Díj

MAB-DIPA Tudományos Díj

MAB-Vox Provinciae Alapítvány Tudományos Díj

MAB-Szentpáli István Tudományos Díj

MAB-FUX Tudományos Díj

MAB-ME Tudományos Díj